Koronavírus: újabb fertőzések Németországban

Felgyorsult a koronavírus terjedése Németországban, a járvány újabb tartományokat ért el. Szerdán 24 óra alatt 7 új esetet regisztráltak.

Terjedésnek indult az új típusú koronavírus Németország legnépesebb és legsűrűbben lakott tartományában, a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában. Egy házaspárnál mutatták ki a kórokozót. A 47 éves férjet Düsseldorfban kezelik intenzív osztályon súlyos tüdőgyulladással. Állapota életveszélyes, de stabil. A 46 éves feleség tünetei enyhék. Egyelőre nem tudni, miként fertőződtek meg.

Rengeteg embert megfertőzhettek

A házaspár az utóbbi két hétben - a koronavírus lappangási ideje alatt - aktívan közösségi életet élt. Az asszony óvónő, a házaspár gyerekei iskolások, a közelmúltban pedig egy néhány napos kirándulást is tettek Hollandiában, így igen sok emberrel kerültek kapcsolatba. A lakóhelyük szerinti járásban, a holland határ mentén fekvő Heinsbergben zárva tartanak az iskolák és az óvodák, egyelőre március 2-áig. A pár egy karneváli ünnepségen kapcsolatba került egy szolgálaton kívüli katonával is, aki a légierő (Luftwaffe) kölni támaszpontjának alakulatához tartozik. Őt a Rajna-vidék Pflaz tartományi Koblenzbe, a német haderő (Bundeswehr) központi kórházába szállították kivizsgálásra. Nála is kimutatták a fertőzést.

Újabb országokban jelent meg az új koronavírus - olvassa el a részleteket!

"Bekövetkezett, amire az első bajorországi esetek óta számítani kellett: a vírus Észak-Rajna-Vesztfáliában is megjelent" - közölte Karl-Josef Laumann tartományi egészségügyi miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy a hatóságok teljes erővel dolgoznak, hogy amennyire csak lehet, megállítsák a koronavírus további terjedését. Mint mondta, azért is fontos elkerülni a pánikot, mert egy esetleges "hisztéria" révén gyorsan kimerülnének a vírus jelenlétének vizsgálatára szolgáló laboratóriumi kapacitások.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, Németország, Düsseldorf,
Az egyik német beteget a düsseldorfi kórházban kezelik. Fotó: Getty Images

Több új esetet jelentettek

Baden-Württembergben kedd estétől szerda estéig négy embernél állapították meg az új koronavírus jelenlétét. A négyből három eset összetartozik. Az első fertőzött egy 25 éves fiatalember, aki a hét végén érkezett haza az észak-olaszországi Milánóból, a koronavírus-járvány európai gócpontjának térségéből. Valószínűleg ott fertőződött meg. Az első tüneteket vasárnap észlelte, hétfőn pedig orvoshoz fordult. Kedd este óta elkülönítve kezelik egy meg nem nevezett kórházban. A hatóságok megállapították, hogy a beteg 13 németországi illetőségű emberrel került kapcsolatba, amióta bejuthatott a szervezetébe a vírus. A vizsgálatok kimutatták, hogy közülük ketten fertőzöttek. Az egyik az útitársa, egy 24 éves nő, a másik pedig a nő édesapja, egy 60 éves orvos, aki a hét végén is dolgozott munkahelyén, a tübingeni egyetemi klinikán, és kapcsolatba került több kollégájával. Őket kivonták a betegekkel folytatott munkából, és elvégzik rajtuk a koronavírustesztet .

A negyedik baden-württembergi fertőzésről szerda este adott hírt az egészségügyért felelős tartományi minisztérium. A fertőzött egy 32 éves férfi, aki ugyancsak járt a közelmúltban Észak-Olaszországban. Baden-Württembergben tehát 4, Észak-Rajna-Vesztfáliában 2, Rajna-vidék-Pfalzban pedig 1 fertőzést regisztráltak egy nap alatt. Ezek az első olyan esetek Németországban, amelyek nem a Vuhanból hazaszállított emberek körében fordultak elő, és nincsenek összefüggésben a Webasto nevű bajor cégnél kimutatott fertőzéssel sem. A Vuhanból hazaszállítottak körében két embernél mutatták ki a koronavírust, a Webastóhoz pedig további 14 eset kötődik. A fertőzöttek többségét időközben gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották.

Közben már Kölnből, Leverkusenből és Moersből is jelentettek koronavírus-gyanús eseteket. A tartományban robbanásszerűen nő a kereslet a fertőtlenítőszerek és a szájmaszkok iránt. A gyártók hétvégi műszakok beiktatásával igyekeznek lépést tartani A súlyos tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Azóta már több mint 80 ezer embert fertőzött meg és mintegy 2800 áldozatot szedett világszerte. A járvány már több mint 40 országot elért. A vírus Kínán kívül leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra