Koronavírus: megfertőződött, de nem akar hazamenni

A kameruni Kem Senou Pavel Daryl volt az első afrikai származású, akit a COVID-19 megbetegedéssel kezeltek. Ugyan sok külföldi elhagyta Kínát a járvány kitörése óta, az ott tanuló cserediák még ezek után sem szeretne hazatérni.

A kameruni diák Jingzhou-ban tanul - ez a város is Hupej tartományban található, mint Vuhan, az új koronavírus-járvány gócpontja. Mikor belázasodott, száraz köhögése volt és más influenza-szerű tünetei, először karanténba került a kollégiumában. Innen kórházba szállították, ahol kimutatták a szervezetében a SARS-CoV-2 vírust.

Az influenzához hasonlóan terjed a koronavírus Az új koronavírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik, nem pedig úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus. Emiatt az új kór jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél - állapították meg a kínai kutatók a fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva. Részletek itt .

Ezután 13 napig elkülönítve kezelték , antibiotikumokat kapott (többek között olyanokat, amelyeket HIV-betegeknek is adnak), két hét után pedig szerencsésen felgyógyult. CT-felvétel is megerősítette, hogy nem látható semmilyen elváltozás a tüdején. Ő volt az első afrikai származású fertőzött, éppen ezért nagy figyelmet kapott. A BBC is megkereste, nekik azt nyilatkozta, esze ágában sincs hazamenni Kamerunba, ez egyszer sem fordult meg a fejében. "Bármi is történjék a velem, az a legfontosabb, hogy ne vigyem haza Afrikába a fertőzést" - jelentette ki, majd hozzátette, már csak azért sem szeretne visszautazni, mert a kínai kórházakban valószínűleg jobban el tudják látni, mint otthon.

A koronavírusból felgyógyult betegek száma már meghaladta a 18 ezret. Fotó: Getty Images
A koronavírusból felgyógyult betegek száma már meghaladta a 18 ezret. Fotó: Getty Images

Hupej tartományban egyébként több ezer afrikai diák és munkás él, akik a járvány kitörése után is maradtak. Nem mind önszántukból, mint Kem Senou. Egy másik cserediák, Tisiliyani Salima szerint egész egyszerűen nincs lehetőségük hazautazni, mert nem segítenek nekik. A 24 éves lány ezért lassan egy hónapja önkéntes karanténban él, hogy elkerülje a betegséget.

Elveszítette az időérzékét, naphosszat alszik és a közösségi oldalakat böngészi. Múlt héten, miután elfogytak a felhalmozott készletei, kénytelen volt kimozdulni. "Az egész helyen olyan, mint egy szellemváros. Abban sem voltam biztos, hogy visszaengednek majd a lakóparkba, ahol élek. A kapuknál mindenkinek ellenőrzik a testhőmérsékletét" - osztotta meg tapasztalatait. Mint elmondta, megérti, hogy az afrikai országok attól tartanak, hogy ha hazatelepítik a Kínában élő állampolgáraikat, otthon is elterjed a fertőzés, amit nem tudnának megfelelően kezelni. Ugyanakkor azt gondolja, hazája többet is tehetne értük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.