Koronavírus: majdnem kétezer halott Franciaországban

Franciaországban egy nap alatt 299-cel, összességében csaknem kétezerre emelkedett a halottak száma.

Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója. Az adatok szerint a növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában.

Koronavírus: ezek a fertőzés lépései A koronavírusokat az 1960-as évek óta ismerjük, és azt is tudjuk, hogy hét törzsük képes megfertőzni az embereket, a megfázások jelentős részéért pedig ezek felelősek. Sokáig nem volt világos, hogy az új törzsek miért képesek súlyos lefolyású betegségeket okozni. Mára közelebb jutottunk a magyarázathoz. Kattintson a részletekért!

A súlyos betegek harmada 60 alatti

A 32 964 regisztrált beteg közül 15 732-an vannak kórházban, közülük 3787-en intenzív osztályokon, ez 412-vel több, mint csütörtök este. A Covid-19 fertőzöttek ellátásban 632 egészségügyi intézmény vesz részt országszerte. A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti, 42-en 30 évnél fiatalabbak.

Szájmaszkot viselő járókelő Párizsban. Fotó: Getty Images
Szájmaszkot viselő járókelő Párizsban. Fotó: Getty Images

Március 1. óta a felgyógyultak száma is növekszik napról napra, csaknem 5700-an hagyhatták el a kórházakat. A járványügyi igazgató emlékezetett arra, hogy miután egyes régiók, Elzász és a Párizs körüli Ile-de-France kórházai túlterheltek, folyamatosan szervezik a súlyos, de stabil állapotban lévő betegek áthelyezését kevésbé leterhelt régiókba. A hétvégén a kelet-franciaországi Nancy, Metz és Mulhouse kórházaiból egészségügyi szuperexpresszel csaknem negyven beteget szállítanak a délnyugat-franciaországi régiókba, valamint Németországba. Párizsi intézményekből pedig a Loire-menti kórházakba szállítanak át betegeket.

Edouard Philippe francia miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy a kormányzat legalább április 15-ig meghosszabbítja a március 17-én életbe léptetett kijárási korlátozásokat, amelyek kedden érnének véget. Hozzátette, hogy amennyiben az egészségügyi helyzet megkívánja, további hosszabbítás is lehetséges. A kormány mellett működő tudományos tanács szerint legalább április végéig szükség lesz a lakosság mozgásának korlátozására.

A miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány nagyon szélsőséges hulláma várható Franciaországban, és a helyzet nehéz lesz a következő napokban. "Tartós krízisre készülünk, egy olyan egészségügyi helyzetben, amely nem fog hamar javulni. Muszáj kitartani" - fogalmazott a kormányfő.

Közel kétmilliárdot költöttünk egy hét alatt vécépapírra, de a cukor, a száraztészta és a szószok is dobogósok. A leggyakrabban vásárolt termékekről az nlc.hu cikkében is olvashatnak!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.