Koronavírus: közel 8 ezer új haláleset világszerte

Vasárnap reggelig újabb 441 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte, míg a pandémia halálos áldozatainak száma 7884-gyel emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Mire számíthatnak koronavírus-fertőzés esetén az asztmások? Részletek itt.

Mindez azt jelenti, hogy az új koronavírus (SARS-CoV-2) megjelenése óta immár 116,5 millió fertőzést jegyeztek fel a Föld összesen 192 országában és régiójában. COVID-19 következtében eddig közel 2,59 millióan vesztették életüket, míg több mint 65,8 millióan már meggyógyultak. Szakértők szerint ugyanakkor a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, illetve a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A dalai lámát, a tibeti buddhisták indiai emigrációban élő szellemi vezetőjét beoltják az új koronavírus ellen az észak-indiai Dharamszala kórházában 2021. március 6-án.
A dalai lámát is beoltották az új koronavírus ellen az észak-indiai Dharamszala kórházában március 6-án. Fotó: MTI/AP/A dalai láma irodája

A világjárvány az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 28,95 millió igazolt fertőzés történt, valamint 524,3 ezer haláleset. Indiában 11,2 millió fertőzöttről és 157,8 ezer halálos áldozatról, Brazíliában 10,9 millió fertőzöttről és 264,3 ezer halálos áldozatról tudnak a hatóságok.

Ami Európát illeti, Oroszországban 4,26 millióra emelkedett a fertőzöttek kumulatív száma, a halálos áldozatoké pedig meghaladja a 87,2 ezret. Az Egyesült Királyságban 4,22 millió fertőzöttet és 124,7 ezer halottat, Franciaországban 3,94 millió fertőzöttet és 88,6 ezer halálos áldozatot regisztráltak vasárnapig. Spanyolországban a fertőzöttek száma megközelíti a 3,15 milliót, míg halálos áldozatoké meghaladja a 71,1 ezret. Olaszországban mintegy 3,05 millió fertőzöttet és 99,6 ezer halálos áldozatot tartanak nyilván.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus terjedését, amely a kínai Vuhan városából indult ki. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 101,1 ezer fertőzéses esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, valamint 4838 halálos áldozatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!