Koronavírus: egyre több országot ér el

Már Észak-Írországban, Hollandiában, Nigériában, Litvániában, Új-Zélandon és Fehéroroszországban is megjelent az új koronavírus.

Észak-Írországban egy olyan páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust , aki Dublint érintve érkezett vissza Olaszországból. Az Egyesült Királyság területén így már 16 fertőzöttről tudnak. Közben már a holland országos közegészségügyi is bejelentette az első koronavírusos esetet, amelyet déli Tilburg városában regisztráltak. A beteg nemrég tért vissza Észak-Olaszországból. Azóta már elkülönítették és orvosi kezelésben részesül.

Nigériát is elérte a járvány

Az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken közölte, hogy náluk is van egy beteg , aki bizonyítottan az új koronavírustól fertőződött meg. Az illető Lagos tagállamban van. Olasz nemzetiségű, és a hét elején érkezett Milánóból Nigériába üzleti látogatásra. Állapota stabil és nincsenek súlyos tünetei. Ő az első koronavírusos beteg Afrikának a Szaharától délre eső felén. A földrészen eddig csak Egyiptomban és Algériában regisztráltak koronavírusos beteget.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, új esetek, szájmaszk,
Szájmaszkot vásárolnak az emberek Dél-Koreában. Fotó: Getty Images

Megugrott a francia esetek száma

Koronavírus: felkészítik a kórházakat - olvassa el a részleteket!

Franciaországban szerda este óta több mint duplájára - 18-ról 38-ra - emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma. Sikerült azonosítani a már ismert betegekkel korábban kapcsolatba került személyeket. Tizenkét eset összefüggésben áll a kedd este Észak-Franciaországban elhunyt fertőzöttel. Három megbetegedést egy katonai támaszpontról jelentettek.

A hatóságok igyekeznek kordában tartani, illetve lassítani a vírus terjedését. Franciaország 138 egészségügyi intézménye felkészült a járványra - közölte Olivier Véran francia egészségügyi miniszter. Az eddigi 38 fertőzöttből ketten meghaltak, tizenketten felépültek, huszonnégyen viszont továbbra is kórházi kezelésre szorulnak. Közülük 2 beteg állapota súlyos.

Közben már Litvániából, Új-Zélandról és Fehéroroszországból is jelentettek bizonyítottan koronavírusos megbetegedéseket. Németországban pedig újabb tartományokat ért el a járvány. Ezzel immár a világ 53 országában több mint 83 ezer ember betegedett meg, a halálos kimenetű esetek száma pedig meghaladja a 2800-at.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható - az északkeleti, keleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb felhőzetet kelet, délkelet felől egyre többfelé válthatja vastagabb felhőtakaró. Az eső délelőtt nyugaton, délnyugaton is eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra