Koronavírus: tízmilliók küszködnek rejtélyes tünetekkel

Közel 36 millió embernek okozhattak krónikus egészségügyi problémákat a koronavírus-járvány hosszú távú következményei, vagyis a hosszú Covid tünetegyüttes Európában.

A koronavírus-járvány hosszú távú hatásai továbbra is összetett kórképet alkotnak, „amelyről még mindig nagyon keveset tudunk, és nyilvánvaló vakfoltot jelentenek a járvánnyal kapcsolatos tudásunkban” – mutatott rá Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója kedden. „Amennyiben nem fejlesztünk ki átfogó diagnosztikát és kezelést az úgynevezett hosszú Covid tünetegyüttesre, soha nem fogunk igazán felépülni a világjárványból” – tette hozzá. Hangsúlyozta, az idősebb felnőtteknek, a krónikus betegeknek és a legyengült immunrendszerrel rendelkezőknek továbbra is be kell oltatniuk magukat.

fáradtság, kimerültség, fiatal férfi, hosszú Covid
A hosszú Covid tünetei több tízmillió embert érintenek Európában. Fotó: Getty Images

Míg a legtöbb ember néhány hét után felépül a COVID-19-ből, mások folyamatos fáradtságról, légszomjról, illetve úgynevezett "brain fog" jelenségről számolnak be, amikor az agy úgy eltompul, mintha köd ereszkedne rá, akadályozva a tiszta gondolkodást. Mindezek a szóban forgó tünetegyütteshez tartoznak. A WHO európai régiója Írországtól Üzbegisztánig 53 országot foglal magában, amelyekben több mint 900 millió ember él. „A Washingtoni Egyetem kutatási statisztikái szerint a régió lakosainak körülbelül egy százaléka tapasztalta a hosszú Covid tünetegyüttes mellékhatásait az elmúlt három évben” – emelte ki Kluge.

A WHO májusban tette közzé, hogy a koronavírus immár nem minősül globális vészhelyzetnek. A bejelentés több mint három évvel azután érkezett, hogy a szervezet nemzetközi válsághelyzetet hirdetett a koronavírus-világjárvány miatt. Azt is közölte azonban: ez nem jelenti azt, hogy a járvány véget ért, és figyelmeztetett arra, hogy a közelmúltban Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten is megemelkedett a megbetegedések száma.

Kluge szerint Európában „a koronavírus-járvány ráerősített a különféle betegségek, köztük a rákos megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a krónikus tüdőbetegségek járványszerű terjedésére, amelyek a halálozások 75 százalékáért felelősek. Az ilyen alapbetegségben szenvedők sokkal inkább ki voltak és továbbra is ki vannak téve a koronavírus különféle variánsainak”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.