Influenzának nézték a halálos betegséget

A 27 éves új-mexikói nő influenzagyanús tünetekkel fordult orvoshoz, kiderült azonban, hogy rágcsálók terjesztette hantavírus-fertőzés áll a panaszok mögött.

Súlyos vírusfertőzéssel szállították kórházba a 27 éves Kiley Lane-t. Az új-mexikói nőnél kezdetben az influenzánál megszokott tünetek jelentkeztek, kiderült azonban, hogy egy ritka vírus került a véráramába, amely a betegek harmadánál végzetesnek bizonyul. A hantavírust elsősorban a rágcsálók terjesztik, és a vese, a tüdő és a szív károsodásához vezethet.

Top 10: a legveszélyesebb vírusok a világon Tudjuk és elfogadjuk, hogy mikroszkopikus lények vagy legalább is organizmusok, amelyek talán nem is nevezhetőek élőnek (mint ahogyan ez a vírusok esetében vita tárgya) képesek elvenni az életünket, hogy fennmaradhassanak, szaporodhassanak. Vajon melyek a legvadabb ellenségeink? Kattintson a részletekért!

A hantavírus tünetei

A nő január első felében lett rosszul, émelygett, és fájt a gyomra. Mivel influenzára gyanakodtak, férje javaslatára felkeresték az orvost, aki bélelzáródásra gyanakodott, és gyógyszereket írt fel. Néhány héttel később viszont már légszomjjal került vissza, a kórházban tüdőgyulladásra, influenzára és hepatitiszre is szűrték, ám a leletek sorra negatívak lettek, miközben állapota napról napra romlott. Végül kiderült, hogy a panaszok mögött hantavírusfertőzés állt.

A hantavírus influenzához hasonló tünetekkel jelentkezik
A hantavírus influenzához hasonló tünetekkel jelentkezik

A hantavírusfertőzés a haemorrhagiás, azaz vérzéses lázak közé tartozó betegség. A kórokozót rágcsálók, elsősorban mezei egerek terjesztik, főképp a vizeletükkel, székletükkel , direkt kontaktussal. A fertőzést az okozhatja, hogy a kórokozó valamilyen sérüléseken keresztül bejut a szervezetbe - általában a kirándulókat vagy a mezőgazdasági munkásokat fertőzi meg. Bár elvileg emberről emberre is terjedhet, erre a gyakorlatban nem nagyon volt még példa. Szerencsére viszonylag ritka, Magyarországon is csak elvétve fordul elő. Legközelebb hozzánk 2014 nyarán, a horvátországi Plitvicei-tavaknál észleltek jelentősebb járványt.

A betegség nagyon magas lázzal, rossz közérzettel, izomfájdalommal jár, azaz az influenza tipikus tünetei jelentkeznek a betegen. Súlyos esetben a betegség átmeneti vesekárosodást, veseelégtelenséget okoz, a fertőzés érintheti a májat is. A hantavírus tüdőszindrómát (pulmonális szindrómát) is okozhat, amely nagyon súlyos betegség, és halálozási aránya is magas. A betegség kialakulásáról és kezeléséről bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk!

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.