Influenza: új módszer megelőzésre?

Két órán belül aktiválja a veleszületett immunrendszert egy, az oltásokban hatásjavító szerként már használt szintetikus fehérje, így alkalmazása segíthet megelőzni az influenzás tünetek megjelenését - állapították meg amerikai kutatók.

A című tudományos online folyóiratban közzétett tanulmány eredménye azt mutatja, hogy az EP67 jelű szintetikus fehérje alkalmazása után a kísérleti egereken sokkal enyhébben jelentkeztek a betegség tünetei, a halálos dózisú vírussal megfertőzött állatok pedig életben maradtak.

A San Diegói Állami Egyetem kutatói Joy Phillips vezetésével vizsgálták, hogy az egyébként az influenza elleni védőoltásokban adjuvánsként (hatásjavító szerként) jelen lévő fehérje milyen hatást vált ki. A fehérjét a vírussal való találkozást követő 24 órán belül adagolták a kísérleti egereknek.

Kiderült, hogy a szer nagymértékben aktiválja az állatok veleszületett immunrendszerének elemeit, így az influenzavírusokkal való találkozást követően szinte azonnal reagált testük a fenyegetésre, jóval gyorsabban, mint az egyébként teszi.

Mivel az EP67 nem az influenzavírussal szemben lép fel, hanem az immunrendszert "élesíti be", ezért többféle vírussal szemben is hatékonyan alkalmazhatják a jövőben - idézte a kutatókat a Science Daily című tudományos ismeretterjesztő portál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!