Ilyen a járvány az egészségügyi dolgozók szemével

Az egészségügyben dolgozók, látván a járványügyi helyzetet, szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot. De nyilvánvalóan emberek vagyunk és el tudunk fáradni, tehát a tartós, maximális teljesítményt nagyon hosszan nem tudjuk biztosítani - mondta az egészségügy teljesítőképességéről Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az egészségügyben dolgozók örültek az új intézkedéseknek, mert ettől azt várják, hogy két-három hét múlva csökken a kórházakba érkező COVID-19 -es betegek száma, és ennek következtében tudnak kicsit pihenni, hogy a hátralévő hónapokban megint csaknem maximális teljesítményt tudjanak nyújtani minden egyes beteg esetében - mondta Merkely. Kitért arra is, hogy a Semmelweis Egyetem az egyik legnagyobb ellátója az országnak, 2200 ágyuk és néhány száz rehabilitációs ágyuk van, és kétnaponta tartanak operatívtörzs-ülést, vagyis folyamatosan nyomon követik, milyen fokú a betegek beáramlása az egyes járványosztályokon, klinikákon.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus egészségügyi dolgozók, koronavírus Semmelweis Egyetem
Az egészségügyben dolgozók a járványügyi helyzetben kihozzák magukból a maximumot. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

"Sok beteg van, de az elszántság maximális"

A Semmelweis Egyetemnek 40 klinikája van, és ezek szükség esetén kisegítik egymást, átcsoportosítják a munkaerőt, ha szükséges. A rezidenseket pedig kéthavonta cserélik a COVID-ellátásban, hogy tudjanak egy kicsit pihenni, és aztán ismételten visszaengedik őket. "A Semelweis Egyetem klinikáin sok koronavírusos beteg van, de az elszántság maximális, kollégáink minden reggel elkötelezetten és elszántan lépnek be az egyetem kapuján, hogy a betegeinket gyógyítsuk" - hangsúlyozta.

A szakértő szerint ennyit durvul még a hazai koronavírus-helyzet - kattintson ide!

Az olaszországi kórházak leterheltségéről napvilágot látott hírekre reagálva Merkely Béla azt mondta, nagyon reméli, hogy ilyen Magyarországon nem fog bekövetkezni. Véleménye szerint nekünk ennél jobb logisztikánk van. A tervek szerint egyébként 900 ágyig kell felmennie az intézménynek - jelenleg mintegy 600 koronavírus-fertőzött fekszik az SE klinikáin.

Mi a helyzet a kapacitásokkal?

A nagy ellátóknak - mint a Semmelweis Egyetem és a nagy orvosegyetemek - előbb a saját intézményükön belül kell a megfelelő módon mobilizálni és irányítani az erőforrást. Ha ez nem hoz kellő eredményt, és úgy látják, egy-két héten belül nem lesz elég humán erőforrás, akkor azt időben kell jelezni az operatív törzsnek - ismertette. Szólt arról is, hogy az SE 56 embert adott kölcsön más kórházakba a koronavírus -járvány második hullámának kezdetén.

Nyílt levél a nagyinak: nem karácsonyozunk együtt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +13 °C

Nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul át, reggel is jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőttől délnyugat felől csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként - az Északi-középhegységben és az Alföldön - lehet ennél kissé hűvösebb. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra