Halálos betegségek kerülhetők el védőoltással

Miközben a védőoltások következtében sok fertőző betegség ritkává, szinte ismeretlenné vált, a szülőkben és az egészségügyi dolgozókban az a vélemény alakulhat ki, hogy a továbbiakban nincs szükség védőoltásokra.

Az elmúlt három évben az Egészségügyi Világszervezet Európai Régiójában 90 ezer rubeola fertőzések száma az európai régióban tavaly meghaladta a 20 ezret. A védőoltások évente milliók életét mentik meg - többek között erre hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervet ( WHO) Európai Regionális Irodája által meghirdetett Európai Védőoltási Hét. A programról az Országos Epidemiológia Központ Oltópontjában tartottak tájékoztatót hétfőn.

Magyarországon az életkorhoz kötött védőoltások teljesítése hosszú évekre visszatekintve kiváló, az oltandó korosztályokban az átoltottság meghaladja a 98 százalékot. A magas átoltottság és a védőoltásokkal kapcsolatos járványügyi felügyeleti tevékenység következtében a rutinszerűen alkalmazott védőoltások révén megelőzhető fertőző betegségek járványügyi helyzete is kiváló. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek veszélyesek: a betegség súlyosságától függően a betegek kórházi ellátást is igényelhetnek, a gyógyulást követően maradandó egészségkárosodás fordulhat elő és egyes esetben akár halállal is végződhet a fertőzés.

Az oltási rend önkényes és elbizakodott megváltoztatása igen nagy károkat tud okozni. Egyértelmű bizonyítékok erre a közelmúlt nagy kanyarójárványai szerte az Európai Régióban.

Az elmúlt három év során a régióban több mint 90 ezer kanyaró, tavaly pedig 20 ezernél több rubeola megbetegedés fordult elő világszerte, 80 százaléka az EU államaiban. A megbetegedések zöme védőoltással elkerülhető lett volna. A járványok megelőzésének egyetlen módja a lakosság kanyaró elleni védőoltásának biztosítása. Fokozott odafigyeléssel, a források biztosításával és megfelelő politikai elkötelezettséggel 2015-re kanyaró-, és rubeola-mentessé válhat a régió - áll az ÁNTSZ közleményében .

A védőoltások hatékonyan megelőzik a fertőző betegségeket, biztonságosak. Mindent megteszünk a járványok kialakulásának megelőzéséért, valamint azért, hogy megvédjük az Európai Régió tagállamaiban élő lakosságot attól, hogy bárki megbetegedjen vagy meghaljon egy védőoltással megelőzhető fertőző betegségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra