COVID-19: ezért fontos a rehabilitáció

Az enyhe lefolyású COVID-19-nek is lehetnek elhúzódó tünetei, szövődményei, ezért hazai szakértők kidolgoztak egy hivatalos protokollt a koronavírus-fertőzésen átesettek rehabilitációjára.

Így erősíthetjük a légzőizmokat otthon - videó itt .

Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására - közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. Mint mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. A koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat. Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket.

A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar). Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek - mondta.

Még ha fiatalok, életerősek és fittek vagyunk is, derült égből villámcsapásként érhet a hír, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztünk. Az első ijedségen túllendülve azonban felesleges aggódás helyett inkább a felépülésre fókuszáljuk az energiáinkat - ide kattintva elolvashatja az ezzel kapcsolatos tanácsainkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!