Még 15 év, és a lakosság negyede halláskárosodott lesz

A mai fiatalok egyharmadának lesz szüksége hallókészülékre, mire elérik az 50 éves kort. Erre próbálják felhívni a figyelmet egy különös fővárosi kezdeményezés során.

Csendeskabinokkal találkozhatunk a következő hetekben Budapest terein és bevásárlóközpontjaiban, és akár a napi csendes perceinket is eltölthetjük a fülkékben. A "Voltál ma már csendben?" címmel indított kampánnyal a szervezők, a zajártalomra szeretné felhívni a figyelmet.

Csak egy pár perc csendet mindenkinek!

A kezdeményezés célja, hogy minden nap töltsünk pár percet zajok nélkül: keressünk a szokásosnál csendesebb helyet, és mi magunk is vegyünk vissza a hangerőből. Ezeket betartva már tettünk valamit annak érdekében, hogy kevesebb zaj érjen el a fülünkig, és kevesebb zajt okozzunk mi is másoknak, a környezetünknek. A zajmentes hely megtalálásához nyújtanak pillanatnyi segítséget a különböző helyszíneken felállított csendeskabinok, amelyeket pár percre mindenki szabadon kipróbálhat. A csendeskabinokat képzőművészek tették izgalmassá és látványossá, a többiek közt Aknay János Kossuth-díjas festő, ef. Zámbó István és a Színes Város csapata. A kabinokat a kampány végén egy nagy, ingyenes zenés zárórendezvényen ajánlják fel a hátrányos helyzetű térségek kórházainak.

Riasztó adatok a kezdeményezés mögött

A világon több száz millió ember él úgy, hogy nem vagy csak nagyon gyengén hallja a körülötte zajló életet. Az elmúlt tíz évben Amerikában 30 százalékkal emelkedett a halláskárosodott tinédzserek száma, és ebben nagy szerepük van az MP3-lejátszóknak . Európában - szakemberek szerint - 2025-re minden 4. ember lehet érintett, vagyis a lakosság negyedénél várható olyan fokú halláskárosodás, amelyen csak valamilyen eszközzel lehet segíteni.

Magyarországon jelenleg a lakosság legalább 10 százaléka küzd hallásproblémákkal, de vannak, akik ezt a számot 15 százalékra is becsülik, hiszen sokan nem is fordulnak orvoshoz. Zömében az idős korosztály tagjai, ám az elmúlt évek adataiból jól nyomon követhető, hogy az érintettek körében egyre több a fiatal - elsősorban a túlzott hangerővel hallgatott zene miatt. Ugyanakkor 80 decibel feletti tartós hanghatás esetén például a munkahelyeken is zajvédelemről kellene gondoskodni, az esetek jelentős részében azonban ez elmarad. A legpesszimistább előrejelzések szerint 50 éves korára a mai fiatalok egyharmadának válhat szükségessé hallókészülék viselése. Pedig mindez részben megelőzhető.

A kezdeményezésről, a hallásproblémákról bővebben a www.hallasvilaga.hu oldalon olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.