Koronavírus: itthon is kezelik már a szagláspanaszokat

Az ország első szaglásvizsgáló centrumaként várja a koronavírus-fertőzésen átesett pácienseket a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika post-COVID Szaglás Ambulanciája. Szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak szaglásukat érintő panaszaik.

A szaglásvesztés akár jó előjel is lehet koronavírus-fertőzés esetén - derült ki egy új kutatásból. Részletek itt.

"Eddig is létező probléma volt, hogy valakinek megváltozott vagy eltűnt a szaglása, a koronavírus miatt azonban megszaporodott az ezzel a panasszal jelentkezők száma" - idézi az egyetem közleménye dr. Tamás Lászlót, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatóját. Hozzátette, sokaknál ez a tünet a fertőzés első vagy akár egyetlen tünete. Ezen felül nagy számban vannak azonban olyanok is, akiknél a betegség után is megmarad a panasz. "Egyre több beteg jelentkezett azzal, hogy megváltozott a szaglása: nem, vagy tompábban érzi az illatokat. Szintén sokaknál fordult elő, hogy kellemetlen, bűzös szagokat kezdett érezni - mindkét jelenség kivizsgálást igényel, amennyiben három hétnél hosszabb ideig tart" - emelte ki a klinikaigazgató.

Vannak, akiknél tartós szaglásproblémákat okoz a koronavírus-fertőzés
Vannak, akiknél tartós szaglásproblémákat okoz a koronavírus-fertőzés. Fotó: Getty Images

A klinika COVID-ellátóként vett részt a koronavírus elleni küzdelemben, a fertőzésszámok csökkenésével azonban újraindultak a tervezhető ellátások, és megkezdte működését a post-COVID Szaglás Ambulancia is. A klinikán hiánypótló módon már évek óta kezelnek a szagláspanasszal jelentkező pácienseket. "A koronavírus csak megerősített bennünket abban, hogy mekkora szükség van ilyen ellátásra" - tette hozzá dr. Tamás László. A pandémia során soha nem látott mértékben növekedett meg a szagláspanaszos betegek száma, így a Szaglás Ambulancia jelenleg főként post-COVID ellátóhelyként működik.

Ezért okozhat szaglásvesztést a koronavírus-fertőzés

A szakember elmondása szerint egyelőre nem tudni biztosan, miért okoz a koronavírus-fertőzés szaglásvesztést. Úgy tűnik, hogy a vírus betapad az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ami szaglóreceptorsejt-károsodáshoz vezethet. Valószínű, hogy a vírus nem közvetlenül hat a receptorsejtekre, azok inkább a környező sejtek pusztulása következtében károsodnak. Ez okozhatja, hogy az első tünet sokaknál a szaglásvesztés. Egy másik teória szerint az idegrendszerbe bejutva a szaglópályákat támadja meg a fertőzés, az eddigi eredmények azonban inkább az előbbi elméletet támasztják alá.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia az ország első szaglásvizsgáló centruma. Dr. Kraxner Helga, az ambulancia vezetője szerint a szaglásvesztés mögött számos tényező állhat. "Lehetséges, hogy traumás okból, egy műtét után, neurodegeneratív betegség következtében, gyógyszer miatt, vagy épp valamilyen fertőzés következtében változik meg valakinek a szaglása" - mutatott rá a klinika adjunktusa. Hozzátette azonban, hogy jelenleg leggyakrabban a koronavírus-fertőzésen átesettek jelentkeznek ilyen tünetekkel, ezért működik jelenleg az ambulancia főként post-COVID ellátóként. Ahogy maga a fertőzés, úgy annak szaglást érintő része is számtalan formában jelentkezhet: a tompább szaglás mellett előfordulhat parozmia, vagyis hogy nem megfelelő szagokat érez az ember, és fantozmia , vagyis fantomszaglás is. Vannak, akiknél a tünetek néhány nap alatt elmúlnak, de van példa arra is, hogy tartóssá válnak, és a fertőzést követően is megmaradnak. Az ambulancia vezetője szerint, ha a szaglásvesztés vagy -változás több mint 3 hétig fennáll, érdemes orvoshoz fordulni.

Mi segíthet a szaglásproblémákon?

"Amennyiben aktuális fül-orr-gégészeti kezelést igénylő elváltozást nem találunk a szaglásvesztés hátterében, szaglástesztet végzünk" - mondta el dr. Kraxner Helga. A Szaglás Ambulancián alkalmazott komplex mérőeszköz segítségével szaglásküszöböt, szagmegkülönböztetést és szagfelismerést is vizsgálnak. A körülbelül 45 perces vizsgálat után minden beteg kap egy úgynevezett TDI-pontszámot, amely alapján besorolják, hogy normál szaglású, csökkent szaglású vagy szaglását vesztett-e. Utóbbi két esetben szaglástréninget javasolnak a betegnek. A tervezett tréningidőszak végén ismételt tesztet végeznek a terápiás eredmény értékelésére.

"A szaglástréning lényege , hogy a páciens minimum 12 héten át naponta kétszer koncentráltan olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét" - mutatott rá az ambulancia vezetője. Kifejtette, minden illatra 10-20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Emellett ajánlott szaglásnapló vezetése is, amiben a páciens heti egyszer - mindig ugyanabban az időpontban - egy skálán értékeli saját szaglását.

Dr. Kraxner Helga kiemelte, eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható a páciensek állapota, illetve akár vissza is állítható az eredeti szaglás. A tréning alkalmazásával egyéb eredetű szagláscsökkenés esetén (traumás, vírusos, ismeretlen eredetű) kedvező tapasztalatokat szereztek, és úgy tűnik, a módszer hatékony az új típusú koronavírus kiváltotta szagláscsökkenés esetén is. A jó eredmény érdekében azonban fontos, hogy a betegek a panaszok esetén forduljanak orvoshoz, és minél hamarabb kezdjék meg a kezelést. A szaglástréning mellett, ha szükséges, egyéb terápiákat is alkalmaznak: ilyenek lehetnek a lokális kezelést szolgáló szteroidos vagy hialuronsav-tartalmú szprék, vagy épp az A-vitamint tartalmazó orrcseppek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.