Fantasztikus áttörés: újra láthatnak a vakok

Két brit férfi is visszanyerte a látását, miután úttörő implantátumot, elektronikus retinát ültettek be a szemükbe. Érzékelni tudják a fényt és még az alakzatokat is meg tudják különböztetni egymástól az eszköz segítségével.

A két férfi egy klinikai kísérletben vett részt, amelyet az Oxford Egyetem Szemklinikáján végeztek. A két páciens, Chris James és Robin Millar a retinitis pigmentosa nevű betegség révén vesztette el látását. Ez egy ritka örökletes betegség, amely során a szem hátsó részében található fotoreceptor sejtek működése fokozatosan szűnik meg, így a látásukat is elveszítik a betegek.

A két páciens most elektronikus retinát kapott, amely egy igen vékony, 3 mm-es mikroelektronikai chip: 1500 fényérzékeny pixelével tulajdonképpen átveszi a fotoreceptor pálcikák és csapok funkcióját. A chip drótjait egy, a fül mögé helyezett központi egységbe vezetik, mely elektromos impulzusokat küld a látóidegnek, illetve az agynak. Robert MacLaren professzor, a kísérlet vezetője elmondta: "ez az első alkalom, hogy brit betegek, akik teljesen megvakultak, újra képesek látni."

"Messzebbről nehezen, de közelről jól meg tudom különböztetni a tárgyakat" - tette hozzá Chris James. "Természetesen, még meg kell szoknom az új látásomat."

"Egy látó számára nem nagy dolog megkülönböztetni a tárgyak körvonalát, de egy vak embernek ez teljesen megváltoztathatja az életét" - mondta MacLaren.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.