Ezért alszanak egyesek kevesebbet

Nem mindenkinek szükséges napi 8 óra alvás, ennek hátterében pedig genetikai okok húzódhatnak. Sokak számára a túlalvás is okozhat panaszokat.

Közismert, hogy az egészséghez elengedhetetlen a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Azt ugyanakkor már kevesebben tudják, hogy a szükséges alvásmennyiség sokaknál eltérő lehet. Általánosan napi 8 óra alvást javasolnak mindenkinek, ez azonban bizonyos emberek számára már túlalvást jelent, ami szintén nem tesz jót az egészségünknek – írja a Psychology Today.

Ezek a gének állhatnak a kisebb alvásigény hátterében

Egyesek már-már indokolatlan mértékű energiát fordítanak arra, hogy az alvásidejüket megnyújtsák: szabályozzák a hálószoba hőmérsékletét és az oda beszűrődő fényt, vagy akár komoly összegeket is elköltenek a megfelelő matrac és párna beszerzésére. Hogyha viszont ennek ellenére sem sikerül az alvásidőt kinyújtani, előfordulhat, hogy nem a környezeti tényezők felelősek ezért, hanem egyszerűen ennyi pihenésre van szükségünk. 

Statisztikák szerint a lakosság 1-3 százalékának mindössze hat óra, vagy annál is kevesebb alvásra van szükségük, ennek hátterében pedig egy genetikai mutáció áll. Ezekre a kis alvásigényű emberekre elvileg semmilyen egészségkárosító hatása nincs a 8 óra alatti pihenésnek, míg a legtöbb embernél súlyos betegségek (például keringési betegségek, diabétesz) kialakulását is elősegítheti.

alvás, alvásidő
Nem mindenkinek szükséges napi 8 óra alvás. Fotó: Getty Images

Dr. Ying-Hui Fu, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem neurológus professzora és munkatársai két különböző génmutációt találtak, amelyek a rövid alvók cirkadián ritmusához kapcsolódnak. Először 2009-ben fedezték fel a DEC2 génmutációt, amikor két olyan nőt vizsgáltak, akik hat órát aludtak éjszakánként, és ennek látszólag semmilyen következménye nem volt az egészségükre nézve. Aztán 2019-ben Dr. Fu és munkatársai egy másik génmutációt, az ADRB1-et is azonosították egy olyan család tagjaiban, akik átlagosan napi 4 órát aludtak.

Az alvásszakértők gyorsan rámutatnak, hogy ezek a mutációk ritkák, és a legtöbb embernél nem ezek a felelősek a rövidebb éjszakai pihenőkért. Ugyan a statisztikák szerint a lakosság jóval több mint 20 százaléka hat órát, vagy annál kevesebbet alszik csak éjszakánként, csupán töredékükben találhatóak meg ezek a génmutációk, így az egészségükre is rossz hatással lehet, hogy nem pihenik ki magukat.

A túl sok alvás is veszélyes lehet

Sok ember éppen hogy azzal zavarja össze a biológiai óráját, hogy feleslegesen túlerőlteti az alvást. Emiatt ugyanis előfordulhat, hogy a következő este később tudunk csak elaludni, esetleg éjszaka többször felébredünk, így az alvás sokkal kevésbé pihentető. A szakemberek szerint érdemes mindenkinek kialakítani a megfelelő alvási rutint, melynek alapja a rendszeresség, vagyis hogy mindennap nagyjából ugyanabban az időszakban fekszünk le és kelünk fel. Hogyha pedig emellett napi 6-7 óra alvás után is kipihentnek érezzük magunkat, úgy valószínűleg nincs ok változtatni az éjszakai szokásainkon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!