NNGYK: senki sem hibázott a 13 éves lány halálánál

A háziorvos és a gyerekorvosi ügyelet is hazaküldte szüleivel azt a nagyecsedi lányt, aki nem sokkal később tüdőgyulladás következtében életét vesztette. Az RTL Híradó értesülése szerint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vizsgálata nem tárt fel mulasztást az ügyben.

A 13 éves Niki idén januárban hunyt el. Mint az az RTL Híradó riportjában hallható, szülei a lányt torokfájás, láz és hányinger miatt vitték el először a háziorvoshoz, aki otthoni kúrálást javasolt. Másnapra a lány láza 39 fokig szökött fel, de hiába hívták telefonon a háziorvost, ő a szülők elmondása szerint csak annyit közölt, hogy egy nap alatt nem tudja meggyógyítani a beteget.

Estére Nikinél mellkasfájdalom is kialakult, így bevitték őt a mátészalkai orvosi ügyeletre. Az ügyeleten vírusfertőzést állapítottak meg, és ismét hazaküldték a családot. Újabb három óra elteltével azonban a lány már vért hányt, ezért a szülők azonnal a mátészalkai gyermeksürgősségire siettek be vele. Onnan aztán tüdőgyulladással átszállították a nyíregyházi Jósa András kórházba. Megmenteni viszont nem tudták az orvosok: leállt a lány légzése.

Az ügyben az NNGYK vizsgálatot indított. „Az ügyben keletkezett szakfelügyelő főorvosi vélemények nem tártak fel szakmai hiányosságot” – idézi a riport a lezárult vizsgálat nyomán készült jelentést. A család és ügyvédjük most a rendőrségi nyomozás eredményét várják.

Borítókép: RTL Híradó

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!