Ezek a rossz alvás veszélyei - infografika

Ahhoz, hogy jól működjön az emberi szervezet, aludni kell, méghozzá elegendő mennyiségűt. De ez sem teljesen elég, jól is kell aludni. A helyes alvási szokások megtanulhatók. A betartásukkal jelentős mértékben oldható a stressz, ami alapvető a testi és lelki egészséghez.

Nem mindenkit érdekel, hogy jól aludjon, vagy az életkorának megfelelő mennyiségű időt szánjon az alvásra. Egy idő után azonban az éjszakai baglyok is megérzik az alváshiány következményeit. Mások szeretnének eleget aludni, de különféle okok miatt nem tudnak. Összességében elég sokan vannak, akik komolyan szenvednek az alváshiánytól. Becslések és felmérési adatok szerint az Európai Unió felnőtt lakosságának 29,6 százaléka küzd valamilyen alvászavarral. Mi magyarok ennél is rosszabbul állunk egy kicsit, mert 31,3 százalék számolt be arról, hogy gondja van az alvással. De olyan felmérési adatok is vannak, amelyek szerint az alászavart tapasztalók aránya 70 százalék feletti is lehet.

Az alvás nagyon bonyolult folyamat, amelyet nagyon finoman összehangolt szabályozási folyamatok hoznak létre. Ha bárhol megtörik a harmónia, károsodik az alvási folyamat. Jó esetben ez csak az alvás minőségén ront, rosszabb esetben ébredéhez és ébren maradáshoz vezet. Ha ez az állapot tartóssá válik, akkor megjelenik az álmatlanság, ami nappali aluszékonyságot, az alvás alatti mozgási-, magatartási zavarokat idéz elő. De ha tartós marad , és az alvás nem segít a stressz feldolgozásában, a szervezet hatékony regenerálásában, azt megsínyli a testi- és lelki egészségünk is. Ha sok ember érintett az álmatlanságban az óriási anyagi terhet is jelent az adott társadalomnak.

Ezért mindenkinek az az érdeke, hogy jól aludjunk. Ennek megvannak a megtanulható technikái és szabályai. Infografikánk az alvás és az álmatlanság fontos vonásait mutatja be.

alvás infografika
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +15 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, és továbbra is többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, de utóbbi az éjszaka második felében már kevésbé lesz jellemző. Hajnalra a délnyugati, déli részeken átmenetileg nagyobb területen lehet csapadékmentes az idő. Csak zivatarok környezetében erősödhet meg átmenetileg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul. Kettős fronthatás okozhat ma problémákat az arra érzékenyeknél.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra