Betegségipar helyett egészségipar – ezt várja az MI-től a befektető

A mesterséges intelligencia (MI) és az adatelemzés révén lehetővé válik, hogy a digitális megoldások pótolják a hiányzó egészségügyi dolgozókat, a betegek önmagukat diagnosztizálják, önmagukról gondoskodjanak, sőt, a digitális megoldásokkal a betegségek megelőzhetőek legyenek - állítja Balogh Petya startupper, befektető, mentor, a Cápák között műsor üzletembere.

A digitális forradalom alapjaiban értelmezi majd újra az egészségügyet, ennek eredményeképpen pedig itthon is fel fogja váltani a betegségipart az egészségipar. Ebben az új korszakban a páciensekből felhasználók lesznek, és a gyógyulás gyakorlatilag mindenki számára és szinte minden betegség esetében „alapjog” lesz - véli Balogh Péter. Az üzletember szerint az egészségügy sokkal hatékonyabbá válhat a mesterséges intelligencia és a big data felhasználása révén. Az MI nem csak arra képes, hogy valós időben készítsen diagnózist, hanem előrejelezheti a problémákat, így sokaknál ki sem alakul majd a betegség. A trendek afelé is mutatnak, hogy az emberek a saját kezükbe veszik majd a gyógyulást, így például az okoseszközökön keresztül gyűjtött és diagnosztizált adatok elemzését a ChatGPT bármilyen nyelven képes lesz elmagyarázni, és akár azonnal megoldást is ajánlhat.

a digitális forradalom hatalmas előrelépést hozhat az egészségügyi ellátásban
A digitális forradalom hatalmas előrelépést hozhat az egészségügyi ellátásban. Fotó: Getty Images

Ezek következtében az egészségüggyel kapcsolatos kiadások szerkezete drasztikusan megváltozik, az állami költségvetésre rótt terhek csökkenhetnek, hiszen a digitalizáció jelentős részben képes lesz pótolni a hiányzó szakszemélyzetet, ápolókat és orvosokat. De meggyorsítja a mozgást is a rendszeren belül térben és időben, aminek köszönhetően jelentősen mérséklődhetnek a várólisták – akár már néhány éven belül.

A betegségkezelés helyett az egészségmegőrzés válhat a rendszer központi elemévé, a világszerte hihetetlen mennyiségben termelődő adathalmaz pedig hozzásegíti az embereket a fizikai és mentális jóllét magasabb szintjének eléréséhez. Nagy kérdés persze, hogy mely államok, mely cégek és az egészségügyi dolgozók mely rétege profitál majd ebből rövid, közép- és hosszú távon. Az lesz sikeres, aki képes alapjaiban újragondolni és újraalkotni mindazt, amit az egészségügyről gondolt – teszi hozzá Balogh Péter. A Cápák között műsor üzletembere a 3. Digital Health Essential konferencián fejti majd ki, szerinte mi vár még a magyar egészségügy szereplőire.

Az adatelemzés fontosságára itthon is akad példa. A modern immunterápiának köszönhetően az előrehaladott tüdőrák túlélésében az elmúlt évtizedben Magyarországon is jelentős előrelepések történtek, ezt támasztja alá a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisa. A tüdőrák az egyik leggyakoribb daganattípus Magyarországon, amely miatt több mint 8 ezer ember hal meg évente, azonban a késői stádiumban felfedezett betegség 3 éves túlélési esélye az elmúlt évtizedben megduplázódott Magyarországon – emeli ki Dr. Gálffy Gabriella PhD, a Református Pulmonológiai Centrum főigazgatója.

A nagy mintákon alapuló adatelemzések és a mesterséges intelligencia alapú technikák számos súlyos betegség esetében segítik az orvostudományt – erősíti meg a gondolatmenetet Dr. Rami Riman, az InterSystems EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régiójáért felelős vezetője. Az Európai Unió éppen néhány hete fogadta el az az Európai Egészségügyi Adattérről szóló szabályozást. Az EU-ban minden másodpercben orvosok, ápolók, gyógyszerészek, kutatók és egészségügyi szabályozók állítanak elő és használnak fel nagyszámú egészségügyi adatot, ami kritikus fontosságú életmentő munkájuk szempontjából. A tervek szerint ez egy olyan egészségspecifikus adatmegosztási keret lesz, amely egyértelmű szabályokat, közös szabványokat, digitális infrastruktúrákat és irányítási keretet határoz meg az elektronikus egészségügyi adatok betegek általi felhasználására, valamint kutatási, innovációs, szakpolitikai döntéshozatali, betegbiztonsági, statisztikai vagy szabályozási célokra.

Az innovatív digitális megoldások számos aspektusáról is szó esik majd a május 24-én megrendezésre kerülő 3. Digital Health Essential konferencián, Magyarország vezető digitális egészségügyi eseményén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

A Tiszántúlon délutánig még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől a fátyolfelhők felvonulását követően alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél a front környezetében megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?