Kérdés: Az ismerősömnek vastagbélrákja van, májáttéttel. A héten megműtötték, azzal a céllal, hogy kivegyék a vastagbeléről a daganatot, de sajnos az orvosok azt mondták, hogy már nem lehetet kivenni, és azt hogy a ...

A betegséget ebben a stádiumban inkább kezelik, mint gyógyítják, mivel egy májáttétet nem lehet teljesen meggyógyítani. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet akár teljesen eltüntetni a betegséget időlegesen. A mai korszerű kezelések mellett hosszú időt lehet nyerni, igaz ezt úgy, hogy időnként kezelések lesznek, máskor szünetet lehet benne tartani. Minden azon múlik, hogy hogyan reagál a betegség az első néhány kezelésre. ha javulást látnak, az jót jelent. Az egyéb alternatív módszerek, természetgyógyászati kezelések egyike sem tud ennél többet nyújtani, vagy ennyit sem, azok némelyike esetleg hozzájárulhat a szervezet fittségéhez, a jobb általános állapothoz, de egy minőségi táplálkozás még azoknál is többet jelenthet.

Daganatos betegségek

Az ismerősömnek vastagbélrákja van, májáttéttel. A héten megműtötték, azzal a céllal, hogy kivegyék a vastagbeléről a daganatot, de sajnos az orvosok azt mondták, hogy már nem lehetet kivenni, és azt hogy a mája is nagyon rossz állapotban van. Most minél előbb el akarják kezdeni a kemoterápiát. A kérdésem az lenne, hogy van-e esély még a gyógyulásra? Van-e valami módszer, amit még ki lehetne próbálni? Sok helyen azt olvastam, hogy a kemoterápiával már csak az időt tudják húzni.

A HáziPatika.com szakértőjének válasza daganatos betegségek témában:

A betegséget ebben a stádiumban inkább kezelik, mint gyógyítják, mivel egy májáttétet nem lehet teljesen meggyógyítani. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet akár teljesen eltüntetni a betegséget időlegesen. A mai korszerű kezelések mellett hosszú időt lehet nyerni, igaz ezt úgy, hogy időnként kezelések lesznek, máskor szünetet lehet benne tartani. Minden azon múlik, hogy hogyan reagál a betegség az első néhány kezelésre. ha javulást látnak, az jót jelent. Az egyéb alternatív módszerek, természetgyógyászati kezelések egyike sem tud ennél többet nyújtani, vagy ennyit sem, azok némelyike esetleg hozzájárulhat a szervezet fittségéhez, a jobb általános állapothoz, de egy minőségi táplálkozás még azoknál is többet jelenthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen élénk lehet.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?