Rákellenes molekulát találtak. Minimális mellékhatással

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) és a New York-i Egyetem (NYU) kutatói kifejlesztettek és szabadalmaztattak egy kis molekulát, amely a rák progresszióját, előrehaladását akadályozza, méghozzá minimális mellékhatásokkal.

Egy most szabadalmaztatott molekula legfontosabb tulajdonsága, hogy leállítja a "transzkripciós faktort", amely a genetikai információ átírását és így a ráksejtek burjánzását kontrollálja. A transzkripciós faktorok olyan fehérjék, amelyek a DNS, vagyis a genetikai információt hordozó anyag bizonyos szekvenciáihoz kötődnek, és segítenek átírni, átfordítani a DNS adott szakaszán lévő információt. Ez a Wikipedia szerint azt jelenti, hogy a DNS-ben kódolt információ alapján "hírvivő", messenger-RNS-ek létrehozásában segédkeznek.

A most szabadalmaztatott molekula a transzkripciót (átírást) úgy akadályozza meg, hogy gátolja a transzkripciós faktor és egy másik fehérje összekapcsolódását. Valójában egy "maszkot" hord a szabadalmaztatott molekula, lemásolva a másik fehérje topográfiáját, felszínét. Így "veri át" ezt a nagyobb és "jobban csőbe húzható" fehérjét. Minthogy erre rá tud kötődni, ezáltal megakadályozza a nagyobb fehérje és a rákburjánzásért felelős transzkripciós faktor összekapcsolódását. (E tranzakciós faktor ugyanis egy módosult, aberrált gén kifejeződését segíti elő, ami a rák terjedéséért felelős.) Minderről a Medical Xpress számolt be .

A szabadalmaztatott molekula nem okozott mellékhatásokat az eddig tesztelt állati daganatos megbetegedések során. A tumorok progressziójában ez nagyon fontos folyamat, derült ki Bogdan Olenyuk, a Dél-kaliforniai Egyetem farmakológiai docensének nyilatkozatából. Olenyuk az egyik társszerzője a című szakfolyóiratban megjelent tanulmánynak, és ő vezeti a kérdéssel foglalkozó kutatócsoport munkáját is az USC-n.

A transzkripciós faktort azért nem tudják blokkolni a tudósok, mert annak felszíne nem jó célpont a "maszkos" molekulák számára. Így nem tudták "lépre csalni" ezt a proteint. Ehelyett az USC és az NYU kutatócsoportjai most új ötlettel álltak elő: a másik nagy fehérjére koncentráltak, amelyhez a transzkripciós faktor szívesen kapcsolódik. Ezt a nagyobb fehérjét viszont könnyebb volt megtéveszteni. Módszerük iránt máris több gyógyszergyár érdeklődik a hírek szerint.

A kutatók a vizsgálatok során a Rosetta Software-t használták. Ez egy olyan számítógépes program, amellyel molekuláris struktúrákat lehet tervezni. Minthogy eddig csak állatkísérleteket végeztek, a tudósok most szeretnék előkészíteni a szabadalmaztatott molekula klinikai tesztjeit is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!