Prosztatarákot is okozhat a túlsütött hús

A jól átsütött steak és húspogácsa növeli a prosztatarák kockázatát - állítják kutatók. Közel ezer ember étkezési szokásának alapos kivizsgálása során derült fény arra, hogy a túlsütött vörös hús akár egy halálos betegség okozója is lehet.

A Kalifornia Egyetem kutatói 470 prosztatarákkal küzdő és ugyanennyi egészséges férfit kérdeztek ki az elmúlt évekre jellemző étkezési szokásaikról, többek között arról, hogy fogyasztanak-e grillezett vagy rostonsült húsokat illetve májat. A kutatás eredményeit elemezve kiderítették, hogy egyes feldolgozott hústermékek összekapcsolhatóak voltak a prosztatarák kialakulásával. További elemzések során arra is fény derült, hogy a probléma gyökere a magas hőmérsékleten történő túlsütésben rejlik, ugyanis azoknál a férfiaknál, akik jól vagy nagyon jól átsütve fogyasztották a húsokat, kétszer nagyobb eséllyel alakult ki az agresszív prosztatarák, mint azoknál, akik vagy egyáltalán nem fogyasztottak húst, vagy ha igen, akkor nyersen vagy közepesen átsütve.

Néhány szakember ugyan nem fogadja el minden fenntartás nélkül a fenti tanulmány eredményeit, abban azonban valamennyien egyetértenek, hogy mind a vörös hús, mind a feldolgozott hústermékek fogyasztását mérsékelni kellene, sőt utóbbit lehetőség szerint teljesen ki kellene hagyni az étrendből.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.