Ne tartson attól, hogy csonka mellel kell élnie

2001-ben született szakmapolitikai döntés arról, hogy hazánkban szervezett emlőszűréssel javítsuk az emlőrákos betegek felismerését és gyógyítását.

Ez igen költséges és hatalmas szervezőmunkát igénylő feladat; lakosság alapú emlőrák-szűrés szervezett formában csak néhány országban valósult meg a világon. Európában Svédország, az Egyesült Királyság, Spanyolország mellett hazánk is büszkén mondhatja magát azon országok közé tartozónak,ahol a lakosság alapú, szervezett emlőrák-szűrés minden érintett nő számára elérhető.

Tudjuk, hogy a szűrés bevezetése nyomán, 70%-os részvétel mellett az emlőrák halálozás csökkenése az 50-65 éves korcsoportban akár elérheti a 30%-ot is. Mostanra az új esetek száma már csupán évente 6500. Az elmúlt 10 esztendőben az adatok tehát javuló tendenciát mutattak, mind az újonnan felfedezett betegek száma, mind a daganatok mérete tekintetében. Bár a halálozás aránya csak néhány százalékkal csökkent évi 2100 esetre, de ez is mintegy 100 emberéletet jelent.

A szűrésben részt vevők aránya ugyanakkor a program megkezdése óta 37% és 52% között mozog, ami azt jelenti, hogy még mindig csupán alig félannyi asszonyt vizsgálnak rendszeresen, mint ahányan a veszélyeztetett célcsoportból meghívást kaptak.

Az emlőrák szűréssel történő felismerésében, a kicsiny, 10 mm méret alatti, de akár csupán 2-5 mm-es daganatok műtét előtti vizsgálatában is hatalmas fejlődés zajlott le. Kívánatos lenne a közeljövőben a digitális mammográfia kiterjedtebb alkalmazása, a kiemelt esetek gyógyítás előtti kivizsgálásában kulcsszerepet játszó mintavételezési módszerek magas szintű alkalmazása, valamint a mintákat értékelő aktív patológuslétszám csökkenésének megállítása.

Az elmúlt 10 esztendő a gyógyítás minden területén is óriási fejlődést eredményezett: a műtéti technikák finomabbak, az emlő teljes eltávolításával párhuzamos szervpótlás szélesebb körben kerül alkalmazásra, azaz egy műtéten belül megvalósul az eltávolított részek pótlása. Így sokak azon félelme, hogy fél mellel kell élniük, indokolatlanná válik: ez talán kevesebb nőt riaszt el a szűrésektől. A sugárterápia mind technikai hátterében mind a beavatkozások rugalmas alkalmazásában egyre korszerűbb lett. A gyógyszerek között gyarapszik a speciális vizsgálatokkal indikálható molekuláris támadáspontú, úgynevezett "nyomkereső" szerek aránya.

A fent felsorolt eredmények azonban csak akkor javulnak tovább, ha a szűrési célcsoporthoz tartozó asszonyok magas számban (minimum 70%) jelennek meg a vizsgálatokon.

A fejlődés mozgatórugója lehet minden olyan aktivitás, amely során a civil társadalom, az üzleti szféra és az orvos szakma összefog, hogy jelentősen nagyobb arányú átszűrtség biztosítsa az emlőrák elleni küzdelem folyamatos fejlődését.

Fontos tény, hogy a szűrésen való részvétel mellett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület a megbetegedések valószínűségét csökkentő egészségtudatossági üzenetrendszerrel is eléri a társadalmat, illetve a Partnerláncban résztvevő cégek munkatársait. Ilyen cég a GE Healthcare, ami már 2002 óta támogatja az Egyesület munkáját, és a Flextronics International Kft., mely idén csatlakozott a Partnerlánchoz. Mindkét cég női dolgozói komoly érdeklődést mutattak a tájékoztató előadások, információs anyagok és szűrővizsgálatok iránt.

A fenti együttműködés ereje hivatott arra, hogy a meg nem jelentek önmagukra veszélyes viselkedésmódján, egészségtudatosságán, azaz egy ország egészséggel kapcsolatos attitűdjén változtasson.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!