Licit indult a mellrák ellen

Már licitálhatnak az érdeklődők azokra a mellrákkampányban részt vevő próbababákra, melyeket művészek formáltak műalkotássá. A bevétel a Magyar Rákellenes Ligát támogatja.

Az elkészült alkotásokat december 13. és 21. között tekintheti meg a közönség az Arena Plazában, licitálni a www.teszvesz.hu/avonanokert oldalon lehet, ahol támogatói jegyek is vásárolhatók 1000 forintos áron - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A szépségipari vállalat figyelemfelhívó kampányában júniusban 25 próbababát helyezett el az Andrássy úton. A kampányt követő időszakban 8 százalékkal több mammográfiás vizsgálatot regisztráltak az előző időszakhoz képest a vizsgált szűrőállomásokon. A vállalat egyik célja, hogy ez az arány tovább növekedjen, ezért az akció folytatásaként a cég művészeket kért fel a próbababák átalakítására.

Az AVON Emlőrák Ellen a Nőkért elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott 27 művész: Albert Eszter, Bálint Dániel, Tamara Barnoff, Dezső Renáta, Filkey Áron, Gondán Gertrúd, Hudák Mariann, Ív and Candie, Juhász Gergő, Kalászi Benjamin, Karácsonyi Anna, Kiss Benedek Kristóf, Kiss Gabriella, Korcsmár Eszter, Kristóf Réka, Leel-Őssy Enikő, Magyar Balázs, Miss KK, Parádi Gabriella, Radványi Marianna, Remsei-Kovács Nóra, Reök Cecília, Szűcs Ágnes, Telek Balázs, Tóth Patrícia és Virág Boglárka.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!