Így hat a koronavírus a rákbetegekre

A COVID-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a szervezete ugyanannyi antitestet termel, mint a nem rákbeteg fertőzötteké, ám ez a képességük daganatos betegségük típusától és az általuk kapott kezeléstől függ - derítették ki a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem és a Montefiorei Egészségügyi Rendszer kutatói.

A Nature Cancer című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent kutatás eredményei szerint a rákbetegek szervezete jó reagálhat a COVID-19 elleni oltásokra - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A daganattal küzdők sokkal nagyobb eséllyel halhatnak bele a fertőzésbe és szövődményeibe, a járvány ideje alatt a kezelésük így különösen nagy odafigyelést igényel.

Veszélyes daganattípus terjed Európában Egy ritka daganattípus, a retinoblastoma (más néven ideghártya-daganat) előfordulásának európai növekedésére figyelt fel egy nemrégiben publikált átfogó tanulmány. A betegség elsősorban a kisgyermekeket érinti. Kattintson a részletekért!

Hasonló antitestválaszt produkáltak a daganattal küzdők

"Eredményeinek azt bizonyítják, hogy a legtöbb daganatos beteg szervezete képes ugyanolyan antitestválaszt adni a koronavírusra, mint az általános lakosság" - idézte az egyetem közleménye Astha Thakkar hematológus onkológust, a tanulmány vezető szerzőjét. Thakkar hozzátette, hogy tanulmányuk szerint a rákbetegek valószínűleg ugyanolyan védettséget élveznek az újrafertőződéstől, mint a betegségben nem szenvedők, és valószínűleg ugyanolyan jól reagálnak az oltásokra.

A COVID-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a többi fertőzötthöz hasonló az immunválasza. Fotó: Getty Images
A COVID-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a többi fertőzötthöz hasonló az immunválasza. Fotó: Getty Images

Vizsgálatukba 261 daganatos beteget vontak be, akiknek 77 százalékát diagnosztizálták szolid rosszindulatú daganattal, 23 százaléknak hematológiai (vér) rosszindulatú rákja volt. A szerokonverzió (az antitestek megjelenése a vérben) átlagos aránya 92 százalékos volt náluk.

A vérrákos betegek esetében azonban ez az arány csak 81,7 százalék volt, ami jóval alacsonyabb, mint a szolid rosszindulatú daganatos betegeknél, akiknél 94,5 százalék volt.

"A vérrákos betegek általános kezeléséről köztudott, hogy elnyomja az immunrendszert, ami megmagyarázhatja az alacsonyabb antitestarányt szervezetükben, és a fokozott kockázatot a COVID-19 súlyosságára" - mondta Halmos Balázs, a New York-i Egyetem professzora, a montefiorei multidiszciplináris mellkasi onkológiai program igazgatója, "Különleges figyelmet kell fordítani a vérrákos betegekre és biztosítani, hogy ezeket a betegeket is a kellő kezelésben részesítsük" - tette hozzá Sanjay Goel, az egyetem onkológus professzora, a tanulmány társszerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.