Erre a rákra nincs orvosság

A mezotelióma az azbeszt miatt ismert betegségnek számít, és ugyan előfordulása ritka, igen veszélyesnek számít. Ez a kór ugyanis - ami a mellhártya rosszindulatú daganata - gyakorlatilag kezelhetetlen.

Ritka, de annál veszélyesebb betegség az azbeszt miatt kialakuló mezotelióma . A nemzeti rákregiszter adatai szerint hazánkban tizenöt év alatt több mint 1500 érintettnél állították fel a diagnózist. A betegek jó része már nem él, mivel a betegség 5 éves túlélésének esélye öt százalék alatti.

Az elmúlt években egyre kevesebb helyen dolgoznak azbeszttel, egészségkárosító hatása miatt. Akik naponta kapcsolatba kerülnek ezzel az anyaggal, fokozottan figyeljék testük jelzéseit és soha ne hagyják ki az évenkénti szűrővizsgálatot. A veszélyekről az alábbi cikkben tájékozódhatnak!

Évtizedekig lappang a betegség

Az MNO.hu Hidvégi Edit tüdőgyógyász főorvost kérdezte a témában, aki úgy nyilatkozott: az érintettek túlnyomó többségét kevesebb mint egy év alatt legyőzi betegsége. Komoly probléma az is, hogy a ráktípus lappangási ideje nagyon hosszú, gyakran több évtizedes. Így sokan azok közül, akik korábban azbeszttel szennyezett környezetben éltek vagy dolgoztak, nem is tudnak érintettségükről. Ezzel magyarázható, hogy bár azbeszttartalmú termékeket 2005 óta sehol nem gyárthatnak, az országos rákregiszter adatai szerint még 2014-ben (ez a legutolsó elérhető adat) is több mint száz új beteget diagnosztizáltak mezoteliómával.

A betegség évtizedekig lappanghat, gyógyítására azonban kicsi az esély
A betegség évtizedekig lappanghat, gyógyítására azonban kicsi az esély

A helyzet nem csak nálunk, hanem az egész kontinensen rossz: az Egészségügyi Világszervezet véleménye szerint Európában 2030-ig várhatóan több mint 300 ezren vesztik életüket az azbeszt miatt kialakuló betegségben - írja a lap. A betegek csekély hányada műthető, a többieknél is csupán ideig-óráig képes kordában tartani a daganatot a kemoterápiás kezelés. A legmodernebb kezelések súlyos milliókba kerülnek, és ezek is csupán néhány hónappal hosszabbíthatják meg a betegek életét.

A betegek, illetve hozzátartozóik persze minden pénzt megadnak, ha valaki gyógyulást ígér nekik. Egyes hazai betegek kijevi onkológiai magánklinikai kezelésben gondolkodtak, csak mert az intézet azt hirdette, kezelésük eredményeként a mezotelióma jóindulatú formája 90 százalékos eséllyel gyógyítható. Csakhogy a betegségnek nincs jóindulatú formája, maximum enyhébb, ami szerencsés esetben műthető, sugársebészeti úton ellátható, erre pedig hazánkban is van lehetőség.

Az elérhető és hatékony gyógymód kutatása zajlik: a gyógyszercégek évente több millió dollárt költenek a terápia kifejlesztésére. Immunterápiás szereket vizsgáló klinikai tesztek is folyamatban vannak, ez lehet az a gyógymód, amely idővel talán eredményt hozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!