Az idejében felfedezett prosztatarák gyógyítható

Az idejében felfedezett prosztatarák gyógyítható, ezért fontos, hogy a kellemetlen vizsgálat ellenére minél többen elmenjenek a szűrésre - véli Dr. Nyírády Péter a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgató professzora.

A prosztarák esetében a megelőzés a legfontosabb

Nyírády Péter az M1 aktuális csatorna korábbi műsorában azt mondta, a megelőzést egészségtudatossággal kell elkezdeni, a férfiaknak saját maguknak kell tenniük ezért. Hangsúlyozta, nem arra kell gondolni, hogy kellemetlen a vizsgálat, az "apróság" ahhoz képest, amit meg lehet vele előzni. Hozzátette: a prosztatarák a második leggyakoribb a rákos megbetegedések között, a halálozási listán viszont a hetedik, tízből három ember hal bele, de a szűrés így is kiemelt fontosságú.

A prosztatarák a második leggyakoribb a rákos megbetegedések között
A prosztatarák a második leggyakoribb rákos megbetegedés

1500 férfi hal meg a prosztata daganata miatt

A hetvenes éveikben járóknak vagy idősebbeknek nem kell tartaniuk a korai stádiumban lévő prosztataráktól, és kezelésre sincs feltétlenül szükségük, mert a statisztikák szerint ebben a korban a betegség az esetek több mint 90 százalékában nem halálos - mutatták ki amerikai kutatók. A kutatás eredményeit az alábbi cikkben foglaltuk össze!

A prosztata (dülmirigy) rosszindulatú daganatának előfordulása az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett, hazánkban évente körülbelül 1500 férfi hal meg miatta. A betegség pontos oka nem ismert, hátterében több tényező szerepe is kimutatható. A genetikai okokra a halmozott családi előfordulás utal, az első kromoszóma egyik génjének hibája kedvez a betegség kialakulásának . Bizonyos hormonális okok is szerepet játszanak a daganat kialakulásában, azt már megállapították, hogy a tumor csak tesztoszteron jelenlétében tud kifejlődni és növekedni. Az egyik legfontosabb rizikótényező azonban az életkor, idővel nő a rák kockázata is.

A betegség korai felismerésére az 50 év feletti férfiak rendszeres urológiai vizsgálata ad lehetőséget. A fizikális vizsgálat során az orvos a végbélen keresztül tapintja ki a dülmirigyet (végbélen keresztüli prosztata-tapintás - RDV (rektális digitális vizsgálat). A szövet keménysége, a prosztata egyenetlensége és asszimetriája daganat gyanúját veti fel, amit tűbiopszia elvégzésével tisztáznak. A szövettani eredmény a tumor típusát is megadja.

Mivel a prosztatarák leggyakrabban a csontokban ad áttétet, a csont-izotóp vizsgálat fontos kiegészítő diagnosztikai vizsgálat mind a gyógykezelés megkezdése előtt, mind a beteg sorsának továbbkövetése során. Radikális műtéti beavatkozás előtt mellkasröntgen vizsgálat is szükséges.

Vizsgálat, ami 40 felett kötelező a férfaknak A prosztatarák elsősorban az idősebb férfiak betegsége, de 40 éves életkor után bárkinél megjelenhet, s kialakulásának veszélye az életkor előrehaladtával egyre inkább növekszik! A Magyar Rákellenes Liga szerint a nők is sokat tehetnek, hogy a férfiak menjenek el a korai felismerést lehetővé tévő szűrővizsgálatra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!