A prosztatarák korunk egyik népbetegsége (x)

A férfiakat veszélyeztető rákos megbetegedések között az első két helyen a tüdőrák és a prosztatarák szerepel. Míg a tüdőrák és a dohányzás közötti összefüggés közismert, addig a prosztatarákról az emberek nagy része jóval kevesebbet tud, pedig a betegek száma évről évre nő.

Amikor az első tünetek megjelennek

Az időben felismert prosztatarák az esetek többségében gyógyítható

Magyarországon évente összesen mintegy 400 ezer férfi szorul kezelésre a prosztata megnagyobbodás tüneteivel. A probléma nagyságát jelzi, hogy a 30-40 éves férfiak 10-25 százalékát, az 50 év feletti férfiak 50 százalékát, a 70 év felettiek 75 százalékát, a 80 év felettiek 90 százalékát érinti maga az elváltozás. A jóindulatú prosztata megnagyobbodás nehezen különböztethető meg a daganatos megbetegedéstől, mivel a tüneteik hasonlóak: gyakori vizelési inger, vizelés közben tapasztalható kellemetlen érzés, szexuális zavarok, véres ondóváladék.

A szűrés fontossága

A komoly baj szűrővizsgálattal megelőzhető, hiszen a gyors reagálásnak és a bővülő terápiás lehetőségeknek köszönhetően akár teljes gyógyulást is elérhetünk. A szűrés csupán néhány másodperces kellemetlenséggel jár, és csak abban az esetben szükséges, ha észleljük a tüneteket. Fontos, hogy a férfiak tisztában legyenek a prosztatarák súlyosságával és a betegség tüneteivel, ezzel is segítve a korai felismerést.

Az orvostudomány fejlődése

Ma már számos új terápiás lehetőség létezik a prosztatarák gyógyítására. Ezek egyike a laparoszkópos műtét, amelynek lényege, hogy nem vágják át az izmokat, amely a beteg későbbi munkaképességét is kedvezően befolyásolja. A műtét során öt kis bőrnyíláson keresztül bevezetett speciális eszközökkel operálják ki a tumoros prosztatát. Ezzel a nagy, feltárásos műtét elkerülhető, így a klinikai tartózkodás és a gyógyulási idő is jelentősen lerövidül.

A nők szerepe

A nők sokkal egészségtudatosabbak, mint a férfiak. Mindezt jól mutatja az utóbbi években egyre nagyobb sajtóvisszhangot kapott mellrákkampányok hatékonysága, amiknek köszönhetően ma már nem szégyen beszélni a betegségről. Itt az idő, hogy a prosztatarák is hasonló figyelmet kapjon, és többé ne kelljen férjeket és apákat elveszítenünk egy olyan betegségben, amely időben kezelve az esetek jelentős hányadában gyógyítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.