Bravúros műtéttel nyerte vissza hangját a gégerákos férfi

Egy massachusettsi férfi visszanyerte hangját, miután a sebészek eltávolították a gégéjét, és egy donorgégére cserélték. A beavatkozás világszerte reményt kelt a gyógyult, gégedaganattal operált betegek számára, akik önálló beszédre nem képesek.

A gége átültetése rendkívül ritka, és az operáció összetettsége miatt általában nem is lehetséges rákbetegeknél. Marty Kedian csupán a harmadik személy az Egyesült Államokban, aki valaha is teljes gégeátültetésen esett át, és egyike azon maroknyi embernek, akikről világszerte jelentették, hogy sikeres transzplantációs műtét után visszanyerték a hangjukat – írja a CNN.

Az arizonai Mayo Klinika sebészei egy új klinikai kísérlet részeként ajánlották fel a daganatos megbetegedéssel küzdő Kediannak a transzplantációt. A program célja, hogy potenciálisan az életüket megváltoztató műtéti lehetőséget biztosítson több beteg számára.

"Fontos pillanat volt számomra, amikor először telefonáltam a 82 éves édesanyámnak a műtét után, és hallott engem. De amiatt is nagyon kétségbe voltam esve korábban, mert szerettem volna lefekvés előtt meséket olvasni az unokámnak, méghozzá a saját hangomon, nem pedig a robothangú beszédet biztosító eszközzel a gégém helyén” - árulta el Kedian.

10 hónapba telt, mire találtak egy elhunyt donort, akinek megfelelő méretű, egészséges gégéje volt. A beteget hat sebész operálta 21 órán keresztül. A rákos gége eltávolítása után átültették a donorszervet, valamint a szükséges szomszédos szöveteket – a pajzsmirigyet és a mellékpajzsmirigyet, a garatot és a légcső felső részét –, valamint az ezek vérellátására szolgáló apró ereket. Végül egy új, mikrosebészeti technikával összekapcsolták azokat az idegeket, amelyek fontosak, hogy a beteg érezze, mikor kell nyelnie, illetve mozgatni tudja a hangszálakat. Körülbelül három héttel később Kedian azt mondta: helló.

Fontos lépcsőfok volt ez a transzplantációs műtét. Utat mutathat ugyanis az orvosoknak ahhoz, hogy egy napon több olyan embernek is felajánlhassák ezt a lehetőséget, akik nem tudnak önállóan lélegezni, nyelni vagy beszélni gégesérülésük vagy a szerv sebészi eltávolítása miatt. „A betegek nagyon visszahúzódóvá válnak a némaság miatt, és így elszigetelődnek a világtól” – mondta Dr. David Lott, a Mayo Klinika fej- és nyaksebészeti osztályának vezetője Phoenixben. Lott csapata a Mayo Clinic Proceedings folyóiratban számolt be a műtét korai eredményeiről.

A gége leginkább hangképzésről ismert, de létfontosságú a légzés és a nyelés folyamatához is. Az izomszövetlebenyek, vagyis a hangszálak kinyílnak, hogy levegőt engedjenek a tüdőbe, és bezáródnak, hogy megakadályozzák az étel vagy ital rossz irányba haladását – és vibrálnak, amikor a levegő elhalad mellettük, hogy beszéd alakulhasson ki.

Az első két amerikai gégetranszplantált személy – a Clevelandi Klinikán 1998-ban és a Kaliforniai Egyetemen, Davisben 2010-ben – sérülések következtében vesztette el a hangját. Egyikük motorbaleset következtében, a másik beteg pedig egy kórházi lélegeztetőgép miatt sérült meg. Valójában azonban a daganatos megbetegedés a leggyakoribb ok. Míg manapság sokan esnek át hangmegőrző kezelésen, emberek ezreinek gégéjét teljesen eltávolították. Ők a  nyakukban lévő tracheosztómiás csövön keresztül lélegeznek, és nehezen tudnak kommunikálni, a létrejövő hangot pedig gépi hangnak hallja a környezetük.

Más lehetőségeket is tanulmányoznak – jegyezte meg Dr. Peter Belafsky, az UC Davis munkatársa, aki segített a 2010-es transzplantáció végrehajtásában. Betegei, akiknél nagy a gégeveszteség kockázata, rögzítik a hangjukat, bízva abban, hogy a jövőben lehetőségük lesz egy innovációs fejlesztés nyomán megfelelő eszközzel beszélniük. Belafsky szerint még mindig van esély a gégeátültetések gyakoribbá válására, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez valószínűleg évekig tartó, további kutatásokat igényel.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?