Súlyos tévhitek a napozásról

Megérkezett a tavasz, és vele együtt a naposabb időszak is. Érthető, hogy a sötétebb téli hónapok után sokan élvezik a napsütést, ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy mennyire fontos a megfelelő fényvédelem, mivel még mindig nagyon sok tévhit kering a napozással kapcsolatban.

Így öregíti a bőrt a nap.

Dr. Madeliene Gainers floridai bőrgyógyász arra hívta fel a figyelmet, hogy maga a barnulás már tulajdonképpen a bőrkárosodás tünete, mivel ilyenkor a bőrünk azért válik sötétebbé, mert átcsoportosítja a melanin nevű bőrfestékanyagot. A melanin az UV-A sugárzás hatására úgy alakul át, hogy egészségkárosító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indíthatnak el. A túlzásba vitt napozás károsíthatja a DNS-t, emellett látványosan felgyorsítja a bőr öregedését is - olvasható a Healthline szakportálon.

dsadsa
A napozásnak is vannak kockázatai. Fotó: Getty Images

Tévhit például, hogy mindenképpen napozni kell ahhoz, hogy a szervezetünk elegendő D-vitaminhoz jusson. A szakember szerint megfelelő táplálkozással, illetve táplálékkiegészítő szedésével elérhető az egészséges D-vitamin-szint anélkül, hogy a bőrünket károsítanánk. Éppen ezért téves az az állítás, hogy a napfényben szegényebb hónapokban rendszeresen szoláriumba kell járni ahhoz, hogy elég D-vitamin legyen a szervezetünkben.

A napozásnak is vannak kockázatai

Szintén tévhit, hogy a sötétebb bőrtónusú embereknek nincs szüksége fényvédők használatára. Attól, hogy valakinek sötétebb a bőre, illetve nem hajlamos leégni, még ugyanúgy ki van téve az UV-sugárzás DNS-, illetve sejtkárosító hatásainak. A napozás, főleg fényvédelem nélkül az ilyen bőrtípusoknál is növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát, és a bőr öregedési folyamatait is felgyorsítja. Az extra melanin a sötétebb bőrűeknél valóban jelent némi védelmet, de nem blokkolja az UV-sugárzást.

Az sem igaz, hogy csak napozással és szoláriumozással lehet barna bőrszínt elérni. Manapság már számos olyan termék (önbarnító krémek), illetve módszer létezik, amelyekkel az UV-sugárzás káros hatásai nélkül barnulhatunk. Ugyancsak téves az az állítás, miszerint egészen addig, míg nem égünk le, a napozás biztonságos. A napozás, különösen fényvédelem nélkül minden esetben növeli valamennyire a bőrrák kialakulásának kockázatát, és öregíti a bőrt, még akkor is, ha az adott pillanatban nem látunk a bőrünkön semmiféle károsodást, sérülést, leégési nyomot.

Tévhit az is, hogy csak az UV-B sugarak károsak. Tény, hogy az UV-B sugárzást kötik össze leginkább a leégéssel és a bőrrák kialakulásával, ugyanakkor az UV-A sugarak bőrkárosító, bőröregítő és a bőr textúráját rontó hatásairól sem szabad megfeledkezni, és ezek is károsítják a bőr DNS-ét. Éppen ezért nem igaz az sem, hogy a főleg UV-A sugarakkal barnító szoláriumgépek használata biztonságosabb lenne a napozásnál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!