Porexia: új betegség támadja a nőket

A megkérdezett nők csaknem feléről derült ki, hogy mániákusan foglalkoztatja őket a pórusaik mérete, harmaduk pedig a ráncoknál is jobban utálja őket. Sokan a közösségi médiát, az alkoholt és a lábborotválást is feladnák azért, hogy szűkebb pórusokkal élhessenek.

Az egyesült államokbeli kutatásban résztvevők kis híján fele érzi úgy, hogy a bőrének pórusai túl nagyok, és hajlandóak lennének óriási áldozatot hozni a méretük csökkentéséért. 23 százalékuk egy éven keresztül nem inna alkoholt, 17 százalék elkerülné a közösségi médiát, 11 százalék pedig felhagyna a lábborotválással - bizonyosodott be az eredmények alapján, amelyeket a Harris Poll elemzett a LOreal Paris megbízásából.

A hölgyek csaknem harmadát - 28 százalékukat - jobban aggasztotta a pórusaik mérete, mint a ráncaik. A bőrgyógyászok ennek nyomán megalkották a "porexia" target="_blank"> kifejezést azokra, akik megszállottan foglalkoznak a verejtékmirigyeik méretével.

A mánia korán kezdődik, hiszen a résztvevők 21 százaléka nyilatkozta, hogy 15 és 20 éves kora között kezdte észlelni a pórusainak méretét. 10 százalékukat annyira zavarta a probléma, hogy elkerülte a "selfie" típusú portrék készítését, 19 százalékuk pedig bevallotta, hogy utólag szerkeszti a fotóit a bőrhibák eltüntetésének érdekében. Egy átlagos felnőttnek megközelítőleg ötmillió pórus van a testén, s ebből 20 ezer csak az arcán. A megkérdezettek 13 százalékának legalább heti hét alkalommal eszébe jut a pórusméret problémája.

Porexia: A nők felét zavarják a túl nagy pórusok

Noha a méretet nagyban meghatározza a genetika; a faggyú, a piszok és az elhalt hámsejtek felhalmozódása a pórusok eltömődéséhez vezethet. A napfény okozta károsodás és a című lapnak, hogy az A-vitamin- és retinoltartalmú készítmények optikailag csökkenthetik a pórusok méretét, fizikailag azonban nem. Erre vényköteles gyógyszerek képesek ugyan, ám csak időlegesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Az éjszaka második felében az északi, északkeleti megyékben néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Kevés helyen élénkülhet meg az északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!