Betegségeket is jelezhetnek a ráncaink

Sorra vesszük, hogy milyen egészségügyi problémára utalnak a testünkön található ráncok és gyűrődések.

A ráncok az öregedési folyamat természetes részei, melyeknek rengeteg befolyásoló tényezője van. A környezeti változások és a belső problémák egyaránt alakítják ráncaink formáját. Nem csak életkorunkra, de egészségügyi állapotunkra, pontosabban a testünket gyengítő betegségekre is utalnak ráncaink. Ha figyelmesen kémleljük ráncainkat, azok térképként szolgálhatnak az egészségünkért folytatott harcban, a betegségek megelőzéséhez és leküzdéséhez.

A szívbetegség magas kockázatának vonalai

Ha az egyik vagy mindkét fülcimpán átlós gyűrődés, ránc található, az szívproblémára utalhat. A kutatók nem biztosak benne, hogy honnan ered ez a rejtélyes összefüggés, ám két elmélettel próbálják magyarázni. Az egyik, hogy a szívizom és a fülcimpa azonos genetikai anyagból állnak, valamint közvetlen kapcsolatban vannak egymással. A másik álláspont szerint a fül ráncai olyan típusú bőr degenerációk, melyeket érbetegségek válthatnak ki. A Tel Aviv Medical Center által kiadott tanulmány egyik szerzője, dr Haim Shmilovich vizsgálatai alapján amennyiben a fülcimpán ráncok alakulnak ki, úgy 67% az esélye van annak, hogy a vizsgált személynél szívkoszorúér betegség alakul ki.

A csökkent csontsűrűség ráncai

Az amerikai Yale University School of Medicine kutatása rávilágított a csontsűrűség és az arc ráncai közötti kapcsolatra. A tanulmányból kiderült, hogy a bőr és a csontok legfőbb építő elemei, fehérjéi és öregedése együtt jár a bőr és a csontok minőségi változásával. A kutatások során lehetséges összefüggést véltek felfedezni a ráncok mennyisége, minősége és a csökkent csontsűrűség között. Megállapították, hogy minél mélyebbek, sűrűbbek voltak a ráncok, annál alacsonyabb volt a csontsűrűség . A vizsgált alanyokról ez korra és eredeti csonttömegre való tekintet nélkül jellemző volt.

Ráncaink akár betegségre is utalhatnak.
Ráncaink akár betegségre is utalhatnak. Fotó: Getty Images

A magas vérnyomás gyűrődései

A vérnyomásmérés rutinvizsgálatnak számít, ám az, hogy mi számít ideális értéknek, nagyban függ attól, hogy a páciens hány éves és milyen nemű. Tudjon meg többet a vérnyomásról. Részletek! Egy holland egyetem vizsgálatai kimutatták, hogy a fiatalos megjelenés is összefüggésbe hozható a vérnyomással. A női arc öregedését vizsgálták és arra az eredményre jutottak, hogy azokat a hölgyeket, akiknek kevesebb ránca volt, kevésbé volt megereszkedve az arca általánosságban alacsonyabb vérnyomás jellemezte. A tanulmány emellett megállapította, hogy azon hölgyeknek kevesebb ránca volt a felkarjukon, akik felmenői hosszú életet éltek, azaz idősebb korukban hunytak el.

A ráncosító stressz

A ráncokban nem csak aranypor ül, hanem a stressz okai is felfedezhetők. Az orvosok gyakran már abból látják, mennyi stressz ér minket mindennapjainkban, ha ránéznek az arcunkra. A idegeskedésből fakadó látható ráncok leggyakrabban a homlokunkon találhatóak. Minél több és minél mélyebb ráncaink vannak, annál valószínűbb, hogy stresszes az életünk.

Folyamatos stressz hatására nagy mennyiségű kortizol szabadul fel, amint más néven stresszhormonnak is neveznek. Ennek eredményeképpen a bőr kollagénszintje csökken, és ráncosodni kezdünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra