A sarokrepedés súlyos következményei

Sokan nem veszik komolyan, pedig a sarokrepedés egyáltalán nem csak esztétikai probléma. A repedések fájdalmassá tehetik a járást, de akár súlyos fertőzésekhez is vezethetnek.

A tavaszi-nyári időszakban lábunkat a szokásosnál több környezeti hatásnak tesszük ki: a folyamatos erős napsugárzás kiszáríthatja a papucsból vagy szandálból kikandikáló sarkunkat, a kiszáradt, megkeményedett bőr pedig a lábunkra nehezedett súly miatt könnyen berepedezhet. A sarokrepedés azonban nem csak esztétikai probléma: az elhanyagolt, súlyosabb esetek akár egészségügyi veszélyeket is rejthetnek magukban.

A sarokrepedés okai

A tűző napfény valójában csak egy a sarokrepedést kiváltó tényezők közül. A probléma kialakulásában közrejátszhat még a szervezet dehidratáltsága, azaz a nem elegendő folyadékbevitel, a rendszeresen túl forró vízzel történő fürdés vagy zuhanyzás, a szárító hatású tusfürdők és szappanok használta, a hiányos bőrápolás, és lehet akár a cukorbetegség következménye is.

Kezelése

Ha már kialakult a probléma, mindenképpen érdemes változtatni a bőr szárazságát fokozó szokásokon (forró fürdés, bőrápolás), emellett pedig a kezdeti stádiumban akár házi praktikákkal is megakadályozható, hogy a sarokrepedés súlyosabb panaszokat okozzon. A vazelin, az olívaolaj vagy a sheavaj csodát tud művelni a száraz bőrrel: a vazelinnel vagy a shevajjal egyszerűen be kell kenni a száraz területeket, és már az első néhány használat után felpuhítják és hidratálják a sarkat. Az olívaolaj is a problémás részekre való, ám a bekenés után jó, ha meleg zoknit húzunk a lábunkra, és rajta hagyjuk egész éjszakára.

A sarokrepedés nem csak egy esztétikai probléma
A sarokrepedés nem pusztán esztétikai probléma

Ha azonban a lábunk már rosszabb stádiumban van, mikor a keményedés olyan vastag, a repedés pedig olyan mély, hogy a házi praktikák sem használnak, akkor mindenképpen érdemes bőrgyógyászhoz fordulni.

A sarokrepedés veszélyei

Ha a repedés mély, az élő szövetet is elérheti, a mély seb pedig könnyen elfertőződhet. Ez a stádium már járás közben fájdalommal is járhat, és gyakran kisebb vérzések kísérhetik.

Cukorbetegség esetén sokkal nagyobb a fertőzések kialakulásának veszélye, és mivel ebben az állapotban nehezebben gyógyulnak a sebek, súlyos következményekkel is járhat. Legrosszabb esetben akár a láb amputálásával.

Cukorbetegség esetén nagyon fontos odafigyelni a megfelelő lábápolásra. Egy cukorbeteg lábán az idegek károsodása miatt akár észrevétlenül is kialakulhatnak sebek, a probléma elhanyagolása pedig nagyon gyakran amputációhoz vezet. Hogy mit tehetünk megelőzésképpen? Korábbi cikkünkben hasznos tippeket adtunk a cukorbetegek lábápolásához

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!