Vizeletből frissítő? A NASA-nál igen!

Hamarosan megduplázódhat a Nemzetközi Űrállomás legénysége. Ez jelentős vízkészletet von maga után, amit egy újfajta berendezéssel szándékoznak előállítani.

VeseműködésA víz-újrahasznosító berendezés az űrhajósok vizeletéből állít elő emberi fogyasztásra alkalmas vizet. "Eltekintve egy enyhe jódos utóíztől, a víz legalább olyan minőségű, mint a földi csapvíz. Én magam is tartok otthon belőle, és szerintem semmi baj az ízével" - nyilatkozta Bob Bagdigian, a NASA mérnöki csapatának munkatársa.

A NASA reményei szerint a gép napi hat gallon víz előállítására lesz képes, amivel a víz 92 százaléka hasznosítható újra. Az űrhajósok vizeletét desztillálás, szűrés, oxidáció és ionizáció segítségével tisztítják meg, majd némi jódot adnak hozzá a mikrobák ellen.

A 250 millió dollár értékű víztisztító berendezés a tervek szerint pénteken kezdi meg útját a Nemzetközi Űrállomásra a NASA 124. űrutazási programjának keretében. A kilövést helyi idő szerint péntek este 7 óra 55 percre tervezik a floridai Kennedy Űrközpontban. Ha minden a tervek szerint halad, a szerkezetet már szombaton elkezdhetik üzembe helyezni az űrhajósok.

A víztisztító berendezésen kívül az Endeavour további két hálószobát, egy hűtőszekrényt, új testedzésre alkalmas gépeket, valamint egy második mosdót is szállít az űrállomásra. "Most, hogy a legénység 12 főre bővült, időszerűvé vált egy második illemhely felállítása is. Így sokkal kényelmesebb lesz az élet az állomáson" - nyilatkozta Sandra Magnus, az Endeavour űrhajósa.

A víz újra felhasználása rendkívül fontos, hiszen a mostani berendezés bevezetése előtt az űrsiklók látták el friss vízzel az űrállomást. "Azt azonban senki nem várhatja tőlünk, hogy 12 embernek folyamatosan szállítsuk a vizet a Földről. Az újrahasznosítás ilyen szempontból létfontosságú" - nyilatkozta Ron Spencer repülésirányító.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!