Veszélyben vannak a serdülő fiúk

Magas koleszterinszintA fiatal fiúkat jobban fenyegeti a szívbetegség, mint a lányokat - derült ki a minesottai Egyetemi Gyermekkórház vizsgálatából.

507 iskolás fiú és lány egészségi állapotát vizsgálták 11 éves koruktól 19 éves korukig. A vérnyomás emelkedése fiúknál jóval jelentősebb volt, mint lányoknál, és a vérzsír-szintjük (triglicerid) is magasabb volt. Ezzel együtt a HDL-koleszterin (az úgynevezett "jó" koleszterin) aránya alacsonyabb volt.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a szervezet inzulinérzékenysége fiúknál nagyobb mértékben csökkent, ez tovább növeli a szívbetegségek kockázatát.

A kutatók mást feltételeztek a vizsgálat előtt. Úgy gondolták, hogy a pubertáskorban kialakuló nőes testalkat, a testzsír-arány miatt a kamasz lányoknak van nagyobb esélyük szívproblémákra.

A szív működése"Eddig is ismert volt, hogy a női nemi hormonoknak köszönhetően a nőknek a változó korig nagyobb védettsége van szívbetegség szempontjából. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy az elhízás megszünteti ezt a védettséget" - mondta Dr. Antoinette Moran, a vizsgálatot vezető orvos.

Egy másik kutatás során autóbalesetben meghalt tinédzserek boncolásakor olyan elváltozásokat találtak, melyek szívinfarktushoz, agyi keringészavarhoz vezethetnek.

"Ezek a tények arra hívják fel a figyelmet, hogy a szívbetegségek megelőzésére nem lehet elég korán gondolni, minél fiatalabb korban el kell kezdeni" - nyilatkozta a fenti kutatások kapcsán a Coloradói Egyetem gyermekklinikájának igazgatója, Dr. Stephen R Daniels.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!