Tempós sétával csökkenthető a stroke kockázata a nőknél

A rendszeres séta jelentősen csökkenti a stroke kockázatát a nők esetében - derült ki egy új kutatásból.

Szélütés

A vizsgálatban 39 315 amerikai, az egészségügyben dolgozó nő vett részt, az átlagéletkor 54 év volt. A 11,9 éves nyomon követési idő alatt 473 nőnél lépett fel ischémiás (vérrög okozta), míg 102-nél vérzéses stroke. A szabadidejüket aktívan töltő nőknél 17 százalékkal kisebb volt bármilyen stroke bekövetkezésének esélye, mint a legkevésbé aktívak körében.

A Stroke folyóirat április 6-i számában megjelent tanulmány azt is megállapította, hogy a tempósan gyaloglók 37 százalékkal ritkábban szenvednek el ischémiás és 68 százalékkal ritkábban vérzéses stroke-ot. Akik hetente legalább két órát gyalogoltak, azoknál a csökkenés 30, illetve 57 százalékos volt.

"A testmozgás, beleértve a rendszeres gyaloglást is, nagyon fontos eszköz lehet a stroke megelőzésében" - mondta el Jacob R. Sattelmair, a Harvard Egyetem epidemiológus doktorandusza, a tanulmány vezető szerzője. "A fizikai aktivitás kulcsszerepet játszik a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében és a szívbetegségek kockázatának csökkentésében, a gyaloglás pedig a fizikai aktivitás egyik formája."

Korábbi kutatások szerint az aktív embereknél 25-30 százalékkal csökken a stroke kockázata az inaktívakhoz képest. "A különböző típusú testmozgások és a stroke különböző fajtái közötti pontos összefüggés továbbra sem ismert, azonban az eredmények azt mutatják, hogy a gyaloglás csökkenti a stroke kockázatát" - tette hozzá Sattelmair.

Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) a felnőttek számára legalább heti 150 perc mérsékelt intenzitású vagy 75 perc intenzív aerob testmozgást javasol.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.