Szívritmust fokozó videójátékok

Az erőszakos játékok kedvezőtlenül befolyásolhatja a gyerekek szívritmusát - állítja az Acta Paediatrica című elektronikus újságban megjelent cikk.

A szív működéseA tanulmány szerzői 12-15 éves fiúkat vizsgáltak, akiket megkértek, hogy két különböző videójátékkal játsszanak otthon, az esti lefekvés előtt. Több más paraméterrel együtt regisztrálták a fiúk szívritmusát. Kiderült, hogy a szívritmus változékonysága nagyobb volt, amikor a fiúk olyan játékot játszottak, amelyben erőszakos események szerepeltek, mint amelyekben nem.

A szívritmus változékonysága a játék közben és az éjszakai alvás alatt is megfigyelhető volt. A fiúk önmagukon azonban nem érezték, hogy rosszul aludtak volna az erőszakos videójáték játszása utáni éjjelen.

Az eredmények azt mutatják, hogy erőszakos játékok játszása során az autonóm idegrendszer, és ezáltal fontos szervrendszerek is érintettek lehetnek anélkül, hogy ennek a tudatában lennénk.

Túl korai lenne következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy milyen hosszú távú következményei lehetnek egy ilyen jellegű hatásnak. Azt azonban érdemes kiemelni, hogy a kutatók megtalálták a módját egyrészt, hogy a videó- és számítógépes játékok során zajló élettani folyamatokat tanulmányozzák, másrészt, hogy a különböző típusú játékok hatásait észleljék. Remélhetőleg a módszer használható lesz annak a megítélésében is, hogy milyen mechanizmusok húzódhatnak az erőszakos játékok és az agresszív viselkedés közötti kapcsolat hátterében.

A kutatást végző Stockholmi Egyetem, az Uppsala Egyetem és a svéd Karolinska Intézet munkatársai azt is remélik, hogy a módszer segít majd a gyakran és hosszú ideig játszó egyének tanulmányozásában is, amely akár úgynevezett játékfüggőséggé is alakulhat.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!