Robot tanítja a stroke túlélőit a kézfogásra

Egy robotkarral való kézfogás lehet új lehetőséget biztosít a stroke-betegek felépüléséhez, hogy újból megtanulhassák használni a karjukat. Kutatók a "Braccio di Ferro", azaz a Fémkéz nevezetű robot 10 betegen való próbavizsgálatáról írnak a BioMed Központ szabadon hozzáférhető Journal of NeuroEngineering and Rehabilitation folyóiratában.

Szélütés

Elena Vergano, az olaszországi Genova Egyetem kutatója az Olasz Technológiai Intézet egy kutatócsoportjával dolgozott együtt, hogy kifejlesszék a robot segédeszközt. "Előzetes eredményeink alapján minden rendben halad és a teljesítmény terén statisztikailag lényeges előrelépés történt. A jövőbeni vizsgálatoknak meg kellene erősíteniük, hogy a robot-asszisztált fizikoterápiás kezelések gyakorlati eredményeket hoznak a mindennapos tevékenységekben" - mondta el a kutatónő.

A robot a helyes módon vezeti a betegek kezét, míg a helytelelen mozdulatoknak bizonyos mértékben ellenáll. Ez az interaktív támogatás lehetővé teszi a váltakozó szintű segítséget, arra buzdítva a betegeket, hogy újra megtanulják használni a karjukat.

Vergaro elmondásai szerint "a stroke túlélői abnormális mozdulatokat tesznek karjukkal, például a vállukat használják karjuk megemeléséhez, vagy a törzsükkel dőlnek előre ahelyett, hogy kinyújtanák a könyöküket. Az ilyen helytelen mozdulatok korlátozhatják őket a magasabb szintű mozgás képességek elérésében és a rossz mozdulatok újbóli használatához vezethetnek. A helyes mozdulatok bemutatásával a robot segíteni tud az alany mozgatórendszerének a kívánt mozdulatok tapasztalat utáni megtanulásában."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.