Hogy megérthessük a probléma természetét, először is érdemes röviden kitérni a székletürítés mechanizmusára. Az elfogyasztott táplálék nem hasznosuló, emészthetetlen részei nagy mennyiségű folyadékkal és egyéb anyagokkal - így például a bélnyálkahártya lelökődött hámsejtjeivel, bélbaktériumokkal, epefestékkel vagy éppen a máj által kiválasztott anyagcseretermékekkel - keveredve alkotják a vastagbélbe jutó bélsarat. A vastagbélben már csupán bizonyos ionok és ásványi anyagok szívódnak fel, valamint jelentős mennyiségű víz annak érdekében, hogy a vékonybélből még igen híg állapotban érkező béltartalom kellően besűrűsödjön, elnyerve ezáltal végső állagát.
A vastagbélben időről időre fellépő hullámzó mozgás szállítja előre a székletet, amely aztán a végbélbe érve székelési ingert vált ki a bélfalra kifejtett nyomás révén. A széklet mennyisége befolyásolja az inger erősségét is, ha pedig ez eléri a szükséges mértéket, a végbél záróizmai gerincvelői reflexen keresztül elernyednek, a széklet pedig kiürül a szervezetből a végbélnyíláson át. Mindez ideális esetében akár napi egy-két alkalommal is megtörténhet, de a heti csupán három-négy alkalommal történő székletürítés sem tekinthető feltétlenül kórosnak.
E folyamat zökkenőmentességének egyik legfőbb feltétele a bélsár megfelelő állaga, ha ugyanis a széklet túlzottan kemény, akkor sem a bélmozgások nem képesek hatékonyan előrelökni, sem a végbélből nem tud könnyedén kiürülni. A probléma fájdalmat, görcsöket válthat ki tünetként, illetve hosszú távon az állapot súlyosbodásával és komoly szövődményekkel járhat. Ilyen esetekben fontos időben lépni, kezdetben ugyanis gyógyszerekkel is hatékonyan megszüntethető a panasz.
Hogyan működnek a székletlágyítók?
A székletürítés elősegítésére többféle farmakológiai megközelítés is létezik. A gyógyszerek egy része elsősorban a bélmozgásra, más része magára a székletre hat, illetve vannak mindkét irányba ható készítmények is. A vastagbél ingerlésével annak perisztaltikus mozgását serkentő, úgynevezett kontakt szerek alkalmazása elsődlegesen akut esetekben ajánlott, mivel amellett, hogy hatékonyan segítik a kellemetlen tünetek megszüntetését, hosszú távon abúzust alakíthatnak ki a szervezetben. Tartósabb használatra, krónikus panaszok ellen ezért már inkább az ozmotikus szerek javasoltak.
A vastagbél nagy mennyiségű vizet von el a bélsárból, az ozmotikus hashajtók ugyanakkor ezt a hatást ellensúlyozva nem engedik a vizet felszívódni. Megkötik a nedvességet a bélrendszerben, így végeredményben lágyítják a székletet, továbbá növelik annak tömegét, ingerelve a bélfalat és gyorsabb mozgásra késztetve a beleket.
Az ilyen típusú gyógyszerek érdemi mellékhatások nélkül használhatók hosszabb időn keresztül, csupán a megfelelő folyadékpótlásra kell fokozott figyelmet fordítani alkalmazásuk mellett, hiszen a szervezetből vonják el a vizet. Hatóanyagként e körbe tartoznak egyes sók (nátrium-szulfát, nátrium-foszfát, magnézium-szulfát, magnézium-citrát), szénhidrátok (laktulóz, mannit, szorbit), valamint a polietilén-glikol, avagy makrogol is.
Fontos leszögezni, hogy ezek a szerek csupán tüneti kezelésre használhatók. A kemény széklet és a székrekedés hátterében számos kiváltó ok meghúzódhat, beleértve emésztőrendszeri és egyéb kórképeket. Éppen ezért tartósan jelentkező panaszok esetén mindenképpen szükséges az orvosi kivizsgálás, hogy ki lehessen zárni a kellemetlen panaszok hátterében meghúzódó betegségek fennállásának lehetőségét.
