Miért együnk étcsokoládét?

A fekete étcsokoládé javítja a koszorúerek állapotát és kedvezően befolyásolja a véralvadásban alapvető szerepet játszó vérlemezkék működését, állapította meg egy svájci kutatócsoport Roberto Corti vezetésével. Eredményeiket a szívgyógyászat vezető folyóirata, a Circulation közölte.

Már az előző években több szívgyógyászati központ munkatársai igazolták, hogy a fekete csokoládéban lévő flavonoidoknak kifejezett antioxidáns tulajdonsága van és mivel a kedvezőtlen vérkoleszterin - az LDL-koleszterin - molekuláinak oxidációja alapvető szerepet játszik a koszorúér-betegség kifejlődésében, a csokoládé szívvédő hatású.

Az is jól ismert, hogy a vérlemezkék a károsodott koszorúerekben könnyebben összetapadnak, és az így keletkező alvadék elzárja az eret, aminek szívinfarktus a következménye. Az előbbi kóros folyamatok mindenki számára súlyos kockázatot jelentenek, az átültetett szívvel élők számára pedig éppenséggel létfontosságú, hogy ezt a veszélyt minimálisra sikerüljön csökkenteni.

A svájci kutatók huszonkét olyan beteget vizsgáltak, akiknek a mellkasában transzplantált szív dobogott. Itt kiemelkedően fontos volt, hogy az átültetett szív erei ne szűküljenek. A vizsgálati személyek fele véletlenszerű kiválasztással flavonoidokban gazdag, fekete csokoládét kapott, a másik csoport tagjai olyan csokoládé-kezelésben részesültek, amiben nem voltak flavonoidok.

A koszorúerek állapotát szívkatéteres vizsgálattal, az erek láthatóvá tétele útján vizsgálták, két órával 40 gramm fekete, 70 százalékos csokoládé elfogyasztása után. A kontrollcsoport tagjai ugyanolyan színű és ízű, de flavonoidokat nem tartalmazó csokoládét ettek a vizsgálat előtt. A flavonoidokban gazdag fekete csokoládé elfogyasztása után két órával a koszorúerek jelentősen tágultak, miközben a látszólag azonos, de hatóanyagot nem tartalmazó kontrollcsoki elfogyasztása ilyen változással nem járt. A valódi csokoládé a vérlemezkék összecsapódó képességét is erélyesen gátolta.

Corti hangsúlyozta, hogy a fekete csokoládé kedvező befolyása a vérben mérhető oxidatív stressz kifejezett csökkenésében is megnyilvánult, ami valószínűleg jelentős mértékű szívvédő hatást jelent. Fontos tudni, hogy a lényegesen kevesebb flavonoidot tartalmazó tejcsokoládénak, vagy a fehér csokoládénak ez a gyógyhatása minimális.

A kakóbabban igen sok flavonoid található, de ezeknek a mennyisége rossz technológia esetén a csokoládépor gyártása közben rohamosan csökken. Azokban a csokifélékben, melyekben eleve kevés a csokoládé, mert jórészt tejpor helyettesíti (tejcsoki), vagy kakaóvaj pótolja (a fehér csokoládé), már nincs benne az ereket védő hatóanyag.

Amerikai és német kutatók egészséges önkénteseket vizsgálva megállapították, hogy a kakaóbab értágító hatása annak a flavanolnak és bomlástermékeinek köszönhető, amelyiknek a neve epicatechin. Hagen Schroeter és munkatársai az epicatechint vizsgálva azt találták, hogy ez fokozza a koszorúerek belső felszínén keletkező, igen erős értágító anyag, a nitrogénmonoxid fölszabadulását. Tanulmányuk a Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain olvasható.

A fekete csokoládé így tágítja a koszorúereket és ez magyarázza azt is, hogy hatásos vérnyomáscsökkentő (amit más tanulmányok igazoltak). Az utóbbi évtizedben mind több olyan adat látott napvilágot, amely azt bizonyította, hogy többezer éve kezünkben van egy kitűnő eredménnyel alkalmazható gyógyszer, amit ráadásul az egyéb tablettáktól, poroktól irtózó betegek is szívesen bevesznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!