Mi történik, ha fertőzött vizet iszunk?

A fertőzött ivóvíz még mindig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a világon. A víz útján terjedő betegségekről röviden.

A víz által terjesztett fertőzések olyan betegségekre utalnak, melyek elsősorban a fertőzött vízzel való kontaktus során kerülnek be az emberi szervezetbe. A fertőzés bekövetkezhet, ha a vizet megisszuk, abban mossuk meg a zöldségeket és gyümölcsöket, ha ételt készítünk ezzel, vagy fürdés során is. A víz által terjesztett betegségek okozói lehetnek baktériumok , vírusok vagy akár paraziták is.

Jó-e a szénsavas ásványvíz? Nyáron szívesen oltjuk szomjunkat szénsavas ásványvízzel, de vajon jól tesszük-e? Brit kutatók szerint nem: ártunk vele a fogainknak, a gyomrunknak, és még hízhatunk is tőle. A cikk folytatásáért kattintson! A víz által terjesztett betegségek hatalmas problémát jelentenek a világon, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (World Health Organization, WHO) a jelentései szerint évente több millió ember, elsősorban kisgyermek halálát okozza a fertőzött ivóvíz , illetve az amiatt bekövetkező hányásos-hasmenéses, egyébként megelőzhető betegségek. Szerencsére, ezek a betegségek elsősorban a fejlődő országokban élőket érintik, de mint a jelenlegi eset is jelzi, nincs kizárva, hogy itthon is bekövetkezik valamilyen járvány . A legsúlyosabb, víz által terjesztett betegségek, így a gyermekbénulás, a vérhas vagy a kolera megjelenésére szerencsére minimális az esély. Más betegségek, így a legionella , a szalmonella vagy éppen az E. coli fertőzés viszont meglepően gyakoriak.

A fertőzött víz súlyos betegségeket is okozhat

A fertőzött víz súlyos betegségeket is okozhat

A legtöbb víz által terjesztett betegség az emésztőrendszer érinti, de mivel természetesen a kórokozók is sokfélék, a tünetek is sokféle formában jelentkezhetnek. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hasfájás és a hasi görcsök, a fáradékonyság, a puffadás, a hányás, a hasmenés, a fogyás, a láz, a gyengeség. Gyakoriak lehetnek az influenzára emlékeztető tünetek is. Bizonyos betegségeknél, így a vérhasnál vagy a Campylobacter jejuni fertőzésnél a széklet véres lehet. A paraziták okozta betegségeknél emellett bőrtünetek (például kiütések, bőrviszketés), véres vizelet, májproblémák is jelentkezhetnek.

A víz által terjesztett betegségek ellen a legjobb védekezés hosszú távon a megfelelő szennyvízhálózat kiépítése, vagyis annak megakadályozása, hogy a szennyvíz vagy egyéb szennyező anyagok, elsősorban az emberi és állati ürülék a tiszta ivóvízbe jusson.

A víz által terjesztett betegségek elleni küzdelemben emellett nagy szerepe van annak, hogy a vizet különböző módszerekkel megtisztítsuk. Ez történhet vegyi anyagokkal, szűrőkkel, ultraibolya sugarakkal, de a legrégibb és egyben az egyik leghatékonyabb módszer a forralás. A forralás során ugyanis a legtöbb betegséget okozó mikrobát elpusztíthatjuk. A forralás során minimum hatvan fokra kell felmelegíteni a vizet, és legalább öt percig javasolt forralni. A forralás azonban csak ideiglenes megoldás, ha a forralt vizet hosszabb ideig állni hagyjuk, akkor abban újra elszaporodhatnak a betegségeket okozó mikrobák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!