Még van ingyenes oltás, jön az influenza!

Továbbra is igényelhető a veszélyeztetetteknek az ingyenes influenza elleni védőoltás.

A háziorvosi rendelőkben még több százezer vakcina van, a 60 éven felüliek, illetve a krónikus betegeknek, azoknak, akik például a szív- és érrendszeri betegségben, valamint a vese-, cukor- és egyéb anyagcsere-betegségben szenvednek. Számukra a vakcina beadása semmilyen költséggel nem jár.

Érdemes tehát az idős, krónikus beteg szülőket, nagyszülőket elvinni oltásra a háziorvoshoz, mivel az influenza súlyos, akár halálos szövődményt is okozhat.

Mivel az idei vírusok között kimutattak egy olyat (az A H1N1 Solomon Islands/3/2006 altípusba tartozó kórokozót), amely Magyarországon eddig nem okozott járványt, így nagy valószínűséggel a gyerekek és a fiatal felnőttek között magas lesz a betegek száma.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az idei szezonra összeállított oltóanyagában ezt is szerepelteti. A Magyarországon forgalomban lévő vakcinák is védettséget nyújtanak a kórokozó ellen, ezért az ÁNTSZ továbbra is javasolja az oltást. A hónap végére a fertőzöttek száma elérheti a húszezret is. A védettség eléréséhez körülbelül 10 napra van szükség, az oltás beadása még most sem késő - hívják fel a figyelmet szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!