Másnak még hasznos lehet az Önnél feleslegesen álló gyógyszer

Gyűjtsük össze a még nem lejárt, de nekünk szükségtelenné vált patikaszereket, és szervezzük meg, hogy eljusson azokhoz, akik számára a gyógyulást jelentheti - az Egyesült Államokban nagy figyelmet keltő javaslatot a theheart.org internetes kiadvány tette közzé.

A fölhasználatlan gyógyszerek összegyűjtése, megfelelő fölhasználása világszerte megoldatlan. Ez milliárdos veszteséget jelent mindenütt. Megesik, hogy az orvos kénytelen megváltoztatni a kezelésre fölírt készítményt, mert a beteg nem gyógyul megfelelően, vagy esetleg allergiás a tablettára. Az is előfordul, hogy valamilyen okból a beteg nem kívánja tovább szedni a gyógyszert - írja Matos Lajos, az MTI szakértője.

Egyes amerikai államokban már történtek kísérletek a fölhasználatlan gyógyszerek összegyűjtésére és szétosztására. Oregon például egymillió dollár (hozzávetőleg 230 millió forint) értékben osztott szét gyógyszert egyetlen év alatt, Iowa lakói pedig 2007-ben 700 betegnek juttattak el 290 000 dollárnyi patikaszert.

"Számomra igen kedves barátunk halt meg a közelmúltban. Operálhatatlan koszorúér-betegsége volt, és sokféle, drága gyógyszert szedett. Kapott koleszterincsökkentőt, alvadásgátlót, hosszú hatású koszorúér-tágítókat. A megmaradt gyógyszerek értéke jócskán meghaladta a 300 dollárt. Megbízható, jó szándékú család, akik szívesen segítenek másokon, például készséggel átadnák ezeket a gyógyszereket bárkinek, akinek így hozzájárulhatnának a gyógyulásához. De ebben szervezetlenek vagyunk. Ez a gyógyszer legjobb esetben a veszélyes hulladék közé kerül, vagy lehúzzák a vécében, és tovább szennyezi a környezetet. És percenként ez történik Amerikában" - írta Melissa Walton-Shirley az internetes honlapon a problémát ecsetelve.

A kórházi sürgősségi osztályokra történő betegfelvételek ugyanakkor nem kis hányada annak következménye, hogy a beteg nem vette be a gyógyszert, mert már nem tudta kiváltani a drága készítményt a patikában. A statisztika szerint a biztosítatlan betegek egyharmada ezért kerül sürgős felvételre, mert nem szedte a gyógyszerét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?