Létezik hasznos, egészséges videójáték is!

Az aktív videójátékok megakadályozhatják az elhízást, mivel növelik a pulzusszámot és a velük játszók négyszer annyi kalóriát égetnek el, mint a passzív videójátékokkal. A technológiai változások miatt jelentősen lecsökkent az a távolság, amit gyalog teszünk meg és sokkal több időt töltünk ülve, így a passzív, ülve játszható játékokat aktív játékokká kell alakítanunk, hogy felvegyük a harcot a gyermekkori elhízással - állítják Hongkongi kutatók.

Alison M. McManus, a Hongkongi Egyetem Emberi Teljesítmény Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a szülőknek kreatívnak kell lenniük, hogy rávegyék gyermekeiket a mozgásra. A gyerekek szívesen játszanak érdekes, izgalmas játékokkal és hogy közben még kalóriákat is elégetnek, segíthet a gyerekek aktivizálásában, így az iparágnak mindig újabb játékokat kell fejlesztenie.

McManus és kollégája, Robin M. Mellecker 18 gyerek pulzusszámát és kalóriafelhasználását mérte meg aktív videójáték, passzív videójáték, illetve akció/futójáték közben. A teszt résztvevői 6 és 12 év közöttiek voltak.

Azt találták, hogy a nyugalmi helyzethez képest csaknem kétszer annyi kalóriát égetnek el aktív videójáték közben és 4,5-szer annyit akciójáték közben, míg a passzív videójáték mindössze 39 százalékkal növelte a kalóriafelhasználást. Emellett kiderült, hogy előbbi kettőnél a pulzusszám is magasabbra emelkedett.

McManus szerint ezek a játékok ösztönözhetik a gyerekeket a rendszeres mozgásra, például hosszútávon a napi 20-30 percen át játszott kis intenzitású bowling játék segíthet megelőzni az inaktivitásból eredő betegségeket. "Fontosabb, hogy az ilyen kisebb intenzitású mozgást könnyebb hosszabb távon is rendszeresen űzni, mint a nagyobb erőkifejtést igénylőket" - nyilatkozta McManus.

A szív működéseDr. David Katz, a Yale Egyetem orvosi karának Prevenciós Kutatóintézetének igazgatója elmondta, örvendetes, hogy a technológiai haladás képes az ellenségből a gyerekek egészségét megőrző barátot csinálni, így nagyon jó ötletnek tartja az aktív videójátékokat, amelyek felérhetnek egy kardioedzéssel.

Susan Finn, az Amerikai Fitnesz és Táplálkozástudományi Tanács elnöke azonban figyelmeztet, hogy a bevitt ételmennyiségnek egyensúlyban kell lennie a végzett mozgással, hogy megelőzzük az elhízást. Ezért a Tanács a PE4life-fal (Testneveléssel az életért) és az Amerikai Dietetikusok Szövetségével együtt tanítja az energiaegyensúlyt, vagyis hogy egyensúlyban kell lennie amit csinálunk és amit eszünk. Szerinte a kutatás csak az egyenlet egyik oldalával foglalkozik és sok más módja van a gyerekek mozgásra csábításának.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!