Kiderült, miért hasznos a csuklás

Időről időre bárkinél felléphet csuklás, ami nem csupán borzasztóan kellemetlen, de valójában még azt sem tudjuk, milyen célt szolgál. Egy frissen megjelent brit kutatás eredményei ugyanakkor magyarázattal szolgálhatnak a rejtélyre.

Maga a csuklás éppúgy egy reflex, mint például az orvosok által is gyakran vizsgált térdreflex. A megfelelő trigger - jellemzően a nyelőcső vagy a gyomor stimulációja - hatására az agytörzs jelet küld a rekeszizomnak és egyéb, a légzésben részt vevő izmoknak, amelyek így önkéntelenül összehúzódnak, összerándulnak, hirtelen levegővételt kiváltva. Eközben viszont a gégefedő lezárja a légcsövet, ahogy tenné azt nyelés közben is, ezáltal nem jut levegő a tüdőbe. E folyamat eredménye a csuklás jellegzetes hangja is.

Hogy szabadulhatunk meg gyorsan a csuklástól? Részletek itt.

Mivel csuklás közben a légutak elzáródnak, így a reflexnek nincs légzésbeni funkciója, ahogy - ellentétben az öklendezéssel vagy a köhögéssel - protektív szerepet sem tölt be, hiszen nem védi sem a légutakat, sem a torkot. "Más szóval a csuklás alapvetően haszontalan felnőttkorban" - fogalmazott dr. Peter Kahrilas gasztroenterológus-hepatológus szakorvos, a Northwestern Egyetem orvosi karának professzora. Mindez persze joggal veti fel a kérdést, hogy vajon miért létezik egyáltalán ez a reflex. A kérdésre a tudomány sem tud határozott választ adni, akadnak ugyanakkor elméletek, amelyek más megvilágításba helyezik a csuklást.

Magzati korban fontos szerepe lehet a csuklásnak
Magzati korban fontos szerepe lehet a csuklásnak. Fotó: iStock

A csuklás egy tréning a légzőizmoknak

Az egyik lehetséges magyarázat egészen a magzati fejlődésig nyúlik vissza. A magzatok a méhlepényen keresztül jutnak oxigénhez az anyaméhben, azonnal készen kell azonban állniuk a lélegzésre, amint megszületnek, hiszen az életük függ ettől. Magyarán szükségük van egy olyan légzőapparátusra, amely már kellően képzett a születés pillanatában is. Bizonyos elméletek szerint a már a prenatális fejlődés során is jelentkező csuklások feladata éppen az, hogy megeddzék a magzat légzőizmait. "Lényegében olyan ez, mint egy izometriás edzés. Próbálunk lélegezni, de a légutak bezáródnak, így máris sokkal nehezebbé válik a feladat" - mutatott rá dr. Kahrilas.

A felvetést valamelyest megerősítik egy frissen megjelent tanulmány adatai is. A Clinical Neurophysiology című folyóirat decemberi számában publikált brit kutatás adatai szerint a magzatok már kilenchetes korukban is csuklanak, ráadásul kifejezetten sokat, összidőben mintegy napi 15 percet. A Lorenzo Fabrizi vezette kutatócsapat ugyanakkor azt is kimutatta EEG-vizsgálat segítségével, hogy a csuklások ilyenkor három különböző agyhullámot is stimulálnak az agykéregben. Ez pedig máris felveti egy újabb lehetséges magyarázat lehetőségét.

Agyunk így fedezi fel a légzőrendszert

Már korábbi tudományos munkák is megállapították, hogy az anyaméhben fejlődő magzatok akaratlan izom-összehúzódásai jeleket küldenek az agykéregbe. A kutatók szerint mindez annak a folyamatnak a része, amely során az agy megtanulja, merre találhatóak az egyes testrészek, hogy aztán később képes legyen akaratlagosan is irányítani azokat. Mondhatni, egyfajta térképet készít ezáltal a szervezetről. Fabrizi szerint valami hasonló történik a csuklások kapcsán is. Az emberi légzés ugyanis jellemzően akaratunktól függetlenül működik, és azokon a jeleken alapul, amelyeket az agykéreg küld a légzőizmoknak. Ha azonban szeretnénk, tudatosan is tudjuk irányítani légzésünket. E képességünket pedig nagy valószínűséggel magzatkorban sajátítjuk el - éppen a csuklás által.

Nem teljesen igaz tehát, hogy ne lenne funkciója a csuklásnak, habár valóban úgy tűnik, hogy miután megszülettünk, már nem sok hasznát vesszük ennek a reflexnek. Ezzel együtt továbbra is fennmarad a csuklást szabályozó idegkör az agykéregben, hogy aztán időről időre aktiválódjon valamilyen inger hatására.

Forrás: livescience.com ; ucl.ac.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.