Ilyen műtétet most először végeztek itthon

Folyamatos gépi, éjszakai lélegeztetésre szorult az az 5 éves kisfiú, akin először hajtottak végre Magyarországon úgynevezett rekeszizompacemaker-beültetést.

"Az orvoslásban használt tudás másfél-kétévente megduplázódik, és ez a hatalmas fejlődés az, amely újabb és újabb lehetőséget ad arra, hogy a betegeken segítsenek" - emelte ki Dr. Merkely Béla. Az egyetem rektora hozzátette, a most alkalmazott műtéti eljárás nemcsak idehaza tekinthető újdonságnak, hanem Kelet-Közép-Európa más országaiban is ritkaságszámba megy. Külön örvendetesnek nevezte, hogy egy kisgyermeken tudtak segíteni ezzel a módszerrel. Dr. Merkely Béla beszélt arról is, hogy az orvosképzésben mindig is jelentős szerepe van az újdonságok, az innovatív megoldások alkalmazásának, amely nemcsak a betegek számára, hanem az egyetem hallgatóinak is rendkívül hasznos.

Nemcsak idehaza tekinthető újdonságnak
Nemcsak idehaza tekinthető újdonságnak

Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a klinika igazgatója elmondta: jelen esetben egy olyan eszközről van szó, amelyet a külföldi útja miatt távollevő Dr. Kálmán Attila, a Gyermeksebészeti Osztály vezetője ültetett be egy veleszületett betegségben szenvedő 5 éves kisgyermeknek, úgynevezett kulcslyuksebészeti eljárással. Utóbbi azért különleges, mert új eszközök beültetése során első alkalommal általában nyílt operációs technikát alkalmaznak, Dr. Kálmán Attila azonban vállalkozott arra, hogy a legkisebb beavatkozással járó eljárással hajtsa végre a beültetést.

Tüdőrákos betegek tüdőlebenyének eltávolítását célzó új műtéti eljárást vezettek be a Szegedi Tudományegyetem sebészetén. Az új módszerrel a beavatkozás után kevesebb ápolást igényelnek majd a betegek, a felépülésük is gyorsabb lehet, valamint a rehabilitációjuk is korábban megkezdődhet. Részletek !

Dr. Szabó Attila elmondta, a gyermeknek olyan ritka betegsége van, amelynek lényege, hogy a központi idegrendszer légzőközpontja nem működik megfelelően, ezért alvás közben leáll a légzése. Az új eszköz az egyik legfontosabb légzőizmunkat, a rekeszizmot rendszeresen, periodikusan stimulálja, és ezzel lehetővé teszi azt, hogy a gyerek önállóan lélegezzen, így a beteg nem lesz lélegeztetőgéphez kötve, ami jelentős életminőség-javulást jelent számára. A klinikaigazgató kiemelte, a jövőben is azon lesznek, hogy elérhetővé tegyék a legmodernebb diagnosztikai és terápiás módszereket a betegeknek.

Forrás: Semmelweis Egyetem

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra