Hormonzavaró szappanok!

Egy új amerikai kutatás szerint a közönséges antibakteriális anyagok, melyeket a szappanokhoz adagolnak, laboratóriumi körülmények között megváltoztathatják a patkányok és az emberek sejtjeiben is a hormonális tevékenységet.

Sok állaton és emberen végzett kísérlet tanulmányából kiderül, hogy a szintetikus háztartási termékek némelyike egészségügyi problémát okoz, mivel gátolja a normális hormonális működést. Az endocrine szétválasztó anyag (EDS) sok állatnál okozott rákos megbetegedést, fejlődési rendellenességet - értesült a MediPress.

Ez az első olyan tanulmány, amely a triclocarban antibakteriális anyag hormontermelésre gyakorolt hatását vizsgálja. Ezt az anyagot széles körben használják kozmetikai cikkekben is, szappanokban, tusfürdőkben, arctisztító tejekben, törlőkendőkben és mosóporokban. Az Egyesült Államokban már több mint 45 éve használják, és évente körülbelül 453 tonna triclocarbant importálnak a piacra.

A kutatók az anyagnak két fő mellékhatását azonosították: Laboratóriumi körülmények között a triclocarban befolyásolta a normál esetben a tesztoszteron hormon által irányított gének működését. A hímpatkányok prosztatája pedig abnormálisan megnövekedett, amikor triclocarbannal etették őket.

Bill Lasley nyugalmazott állatorvos professzor, a tanulmány szerzője szerint ez a felfedezés talán segíteni fog, hogy kiderítsék az okát néhány korábban már tapasztalt szaporodási rendellenességnek. Ehhez azonban több vizsgálatra van még szükség.

Lasley inti a vásárlóknak, hogy ne úgy fogadják ezt a tanulmányt, hogy nem használnak többé antibakteriális termékeket.

"Anyáink az antibakteriális szappan felfedezése előtt azt tanították, hogy alaposan mossunk kezet, és ez elegendő volt a betegségek elterjedése ellen."

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!