Hogyan hozzuk helyre a májunkat kávéval?

Másnaposan a legtöbben a vizes üveg és a fájdalomcsillapítók után nyúlnak, hogy valahogy elviselhetővé tegyék a napjukat. Ilyenkor a májnak is szüksége van egy kis extra törődésre, hogy az alkohol okozta károsodásból regenerálódjon. A Southampton Egyetem kutatói szerint erre a kávé lehet a jó megoldás.

A szakemberek vizsgálódásai arra az eredményre jutottak, hogy egy-két extra csésze fekete naponta csökkentheti a cirrózis kialakulásának esélyét - akár 44 százalékkal is.

Minél több, annál jobb?

Van más jó hír is: plusz három csészénél ez a szám 57, plusz négynél pedig akár 65 is lehet - tehát a májunk szempontjából minél többet kávézunk, annál jobb. A kávé pozitív egészségügyi hatásai már korábban is ismertek lettek - segíthet megelőzni a rákos megbetegedések kialakulását, segíthet a fogyókúrában, és e szerint a kutatás szerint még ezeken felül is jótékony hatással lehet a szervezetre.

Nem semlegesíti a hatást

Ugyanakkor ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezentúl bármennyi alkoholt iszunk is, hatását "semlegesíthetjük", ha sok kávét fogyasztunk. Alkalmanként persze jól jöhet, de rendszert csinálni nem érdemes belőle, és nem is hatékony.

A kávéfogyasztás csökkentheti a májcirrózis kialakulásának esélyét
A kávéfogyasztás csökkentheti a májcirrózis kialakulásának esélyét

Az alkohol tönkretesz

Az alkoholfogyasztás ugyanis - főleg rendszeresen és nagy mértékben - számos egészségügyi kockázatot rejt magában. Támadhatja a memóriát, növeli a rákos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, nem tesz jót a bőrnek és a mentális egészségnek sem, hiszen kedélybetegségre, depresszióra hajlamosít. Mindezek ellen pedig sajnálatos módon mit sem használ napi pár csésze fekete.

Mit tesz velünk a kávé? A kávé, azon belül a koffein áldásos hatásait tudományosan is bebizonyították. Összeszedtünk néhány okot , amiért érdemes kávét fogyasztani!

A vizet se felejtsük el

Fontos hozzátenni, hogy ha másnaposan sok kávét iszunk, nagyon figyeljünk arra, hogy sok vizet is igyunk mellé, mivel a koffein vízhajtó hatású, főleg nagyobb mennyiségben. Arra is ügyeljünk, hogy délután fogyasszuk el az utolsó kávénkat, különben nem fogunk tudni elaludni, és ha nem pihenjük ki magunkat, akkor akár 48 órával is elnyújthatjuk a másnaposság kellemetlen tüneteit.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!