Futószalagon készülnek majd a szívek?

A prototípus kifejlesztését vezető francia professzor szerint 2011-re rendelkezésre fog állni a beültethető műszív, amely segíthet enyhíteni a donorszervek világszerte tapasztalható hiányát.

A szív működése

Az európai kutatócsoport vezetője, a szívátültetés-specialista Alain Carpentier azt mondta, a mesterséges szív gyártásra kész és rendelkezésre fog állni "két és fél éven belül". A Carmat orvosbiológiai cég, amelyet az európai űrkutatási és védelmi csoport, az EADS, Franciaország állami innovációs hivatala, a Truffle nevű kockázatitőke-társaság és maga Carpentier alapított, készen áll a gyártásra egy Párizs közeli helyszínen. "A tiszta kutatásról most áttérünk a gyakorlati alkalmazásra. 15 évnyi munka után az iparra bízzuk, hogy előállítsa az ember által használható műszívet" - nyilatkozta Carpentier az AFP-nek.

Világszerte több csoport vesz részt az ádáz versenyben, melynek célja egy olyan teljes egészében mesterséges szerv létrehozása, amely helyettesíti az emberi szívet. Ez válasz lenne a világszerte tapasztalható donorszerv-hiányra, amelyet évente 20 ezerre becsülnek.

Carpentier az EADS űrmérnökeivel együttműködve fejlesztette ki a prototípust, amely olyan alakú, mint a valódi szív és ugyanabban a ritmusban áramoltatja a vért. A prototípushoz ugyanazt a technológiát használták fel, amelyet a Carpentier által kifejlesztett és már világszerte elterjedt szívbillentyűnél. A vegyileg kezelt állati szövetek felhasználásával készülő "bioanyagok" úgy vannak kialakítva, hogy megelőzzék a kilökődést és a vérrögképződést, melyek visszatérő problémák a meglévő mesterséges szívek esetében.

A szív ingervezető rendszereOlyan betegek számára készült a műszív, akik súlyos szívinfarktuson estek át vagy késői stádiumú szívelégtelenségben szenvednek, akiknél nem vált be vagy akik számára nem elérhető a gyógyszeres kezelés, a kamrai támogatás vagy a szívátültetés.

Jelen pillanatig a műszívet digitális stimuláció segítségével és állatokon tesztelték, Carpentier szerint a tesztek "nem jártak semmilyen szövődménnyel". A mesterséges szívek jelenlegi generációja egy hüvelykujj nagyságú szerkezet, amelyet a mellkasba ültetnek. A szerkezet kiszívja a vért a szívből és az aortába továbbítja azt, ám négyóránként külső áramforrást használva újra kell tölteni. Az Egyesült Államokban és Európában a sebészek 2000 óta 220 betegbe ültettek be ilyen kamrai támogatást nyújtó eszközöket. Egy másik típusú műszív hídként funkcionál mindaddig, ameddig megfelelő donort nem találnak.

Egy konkurens beültethető, teljesen mesterséges szív az AbioCor (amelyet az amerikai Abiomed fejlesztett ki), ezt 14 vizsgálatban használták 2001 és 2004 között, a betegek átlagos túlélési ideje 5,3 hónap volt. Egy másik amerikai csoport egy MagScrew nevű műszíven dolgozik, ezt 2005-ben borjakon tesztelték, de Japánban és Dél-Koreában is futnak hasonló projektek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!