Egy izgalmas focimeccs megduplázza a szívroham kockázatát, különösen, ha a saját nemzeti 11 játszik. A szív- és érrendszeri betegek ezért jobban teszik, ha figyelembe veszik a fokozott rizikót - javasolják azok a német szívgyógyászok, akik a New England of Medicine című folyóiratban értékelték a 2006-ban rendezett labdarúgó-világbajnokság szívrohamtörténeteit.
Ute Wilbert-Lampen és csapata a Münchenben és környékén a 2006 júniusi németországi vb idején történt, pontosan dokumentált szívinfarktus- és szívritmuszavar-eseteket vette számba. Az akkori adatokat összehasonlították a 2003-2005-ös évek ugyanezen időszakának infarktusgyakoriságával, illetve 2006 júliusának szívgyógyászati eseményeivel is.
Minden olyan esetet értékeltek, ahol szívroham gyanúja miatt hívták a rohammentőt, vagy ha valakit ilyen okból kórházi őrzőszobába szállítottak. Még arra is figyeltek, hogy a statisztikába ne számolják bele az odazarándokoló, nem helyi szurkolók esetleges rosszulléteit. Figyeltek az időjárási adatokra is.
A vizsgált időszakban négyezernél több szívrohammal foglalkoztak a helyi mentők és a szívgyógyászok. Azokon a napokon, amikor a német válogatott játszott, a szívrohamok száma csaknem háromszor volt magasabb, mint a többi napon, vagy az előző években.
Elgondolkodtató, hogy az egész labdarúgó-világbajnokság 24 napján, amikor más országok válogatottjai csaptak össze, a német lakosok körében nem lett gyakoribb a szívroham.
Nem meglepő a különbség a hölgyek és az urak között: a nők körében is csaknem megduplázódott a német meccsek időszakában a szívgyógyászati segítséget szükségessé tevő rosszullét, de a férfiaknál az ilyen események gyakorisága háromszorosnál is magasabbra hágott. A veszélyes időszakot kutatók statisztikáinak tanúsága szerint a kezdőrúgás utáni mintegy két óra jelentette.
Érdekes látni, milyen különbség volt a német focicsapat egyes mérkőzései között a szurkolók infarktusveszélye szempontjából: már az első alkalom, a június 9-i, Costa Rica válogatottjával vívott meccs időszakában is többször kellett a mentőknek tevékenykedni, mint az előző évek ugyanazon napján.
Az izgalom aztán fokozódott, és ez a szívrohamok gyakoriságában is mérhető volt. Amikor a németek a lengyeleket győzték le azon a drámai mérkőzésen, amikor a győztes gól az utolsó percben esett, a sürgős ellátást igénylő szívügyek száma München területén csaknem ötvenre szaladt fel. A következő, békésebb mérkőzések során a szívekbe is béke költözött, bár az előző években feljegyzett adatokhoz képest még akkor is többen kaptak infarktust.
Június 30-án Németország legyőzte Argentínát, drámai büntetőrúgás-párbaj során és aznap háromszor annyi infarktusos esetet jelentettek a városban, mint az előző esztendők ugyanazon napján. Hasonlóan alakult a kardiológiai helyzet akkor is, amikor a németek kikaptak az olaszoktól, és így már nem kerülhettek a döntőbe.
Wilbert-Lampen és munkacsoportja megvizsgálta azt is, hogy milyen módon és mértékben fokozta az infarktuskockázatot a fociizgalom azoknál, akikről már korábban is tudták, hogy szívbetegek. A helyzet ezek körében még aggasztóbban alakult: a koszorúér-betegek infarktusesélye a meccsek ideje alatt megnégyszereződött.
A szívgyógyászok fölhívják a figyelmet arra, hogy a szívrohamok kockázatának fokozódása egyértelműen a pszichés feszültség következménye lehet, mivel a müncheni szurkolók nem általában a meccsek, hanem saját válogatottjuk mérkőzései alatt kaptak infarktust. Bölcs dolog, ha valaki szereti a focit, a szívbetegek azonban készüljenek fel arra, hogy ez esetleg kockázatos is lehet.
