Évente tizenhatezer szívinfarktus - kardiológusok kongresszusa Balatonfüreden

Balatonfüred, 2007. május 9. (MTI) - Évente 15-16 ezer embert ér szívinfarktus, s a kórházba kerülő betegeknek a három-négy százaléka hal meg - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke szerdán Balatonfüreden, a társaság négynapos tudományos kongresszusának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón.

Az infarktusok és a halálesetek száma az utóbbi években határozottan csökkenő tendenciát mutat - tette hozzá Zámolyi Károly professzor. Az elnök hangsúlyozta: az utóbbi 15 évben 40 százalékkal csökkent a szívinfarktusos halálesetek száma, ami szerinte annak a következménye, hogy a szív- és érrendszeri betegeket ma már sokkal korszerűbben és gyorsabban tudják ellátni.

Az elnök rámutatott: Magyarországon jelenleg 16 katéteres laboratórium van - ebből öt a fővárosban -, s az a cél, hogy 50 kilométeres körzetenként legyen egy katétercentrum, azaz legkésőbb másfél óra alatt az infarktusos beteg szívgyógyászati szakellátásban részesülhessen.

Zámolyi Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy a bajt sokan megelőzhetnék egyszerű életmódváltással; napi 25-30 perces sétával, a testsúly 5-10 százalékos csökkentésével és a káros szenvedélyek (dohányzás, alkohol) mellőzésével vagy legalább jelentős mérséklésével.

A társaság elnöke hangsúlyozta: az akut infarktusok ellátása is úgynevezett "volumenkorlát" alá esik, ami hátrányosan befolyásolja az évek óta tartó kedvező folyamatokat, az infarktusok és halálesetek számának csökkenését - mondta a professzor.

Hozzáfűzte: tavaly óta ezt még súlyosbították azzal, hogy a súlyszám 100 százalék feletti teljesítése esetén egyáltalán nem fizet az egészségbiztosító, míg korábban degresszív módon ugyan, de azért finanszírozott.

Több mint egy éve "bombázzuk" a minisztériumot, hogy legalább az infarktusos betegekre vonatkozóan oldja fel a volumenkorlátot - mondta a kardiológusok társaságának elnöke, megjegyezve, hogy Molnár Lajos, a korábbi egészségügyi miniszter határozott ígéretet tett még tavaly arra, hogy a kardiológia és az onkológia elsőbbséget fog élvezni a finanszírozásban.

Ennek egyelőre még a nyomait sem láttuk - jegyezte meg a kardiológusok társaságának elnöke, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy ennek ellenére "az infarktusos betegeket természetesen igyekszünk mindig ellátni, infarktusos betegeket nem küldünk el, nem tehetünk várólistára". Ugyanakkor a nem sürgősségi, de katéterezésre szoruló betegek sem várhatnak fél vagy egy évet, nem kerülhetnek hosszú várólistára a volumenkorlát miatt - tette hozzá Zámolyi Károly.

Zámolyi Károly elmondta: a füredi négynapos kongresszus tudományos előadásai döntően a katéteres (balonos) értágítással és stentbeültetéssel, továbbá a szívelégtelenség és a ritmuszavarok kezelésével foglalkoznak.

A balatonfüredi kongresszuson kétezer kardiológus vesz részt - köztük mintegy ötvenen külföldiek -, s a négy nap alatt hat szekcióban összesen 155 tudományos előadás hangzik majd el, s tartanak 18 tudományos szimpóziumot is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.